Meghosszabbíthatják a féléveket az egyetemekenPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 29. Az éjszaka folyamán megjelent a Magyar Közlöny 2021. évi 71. száma, amelyből többek között kiderült, hogy az új kormányrendeletek értelmében a felsőoktatási intézményeknek lehetőségük lesz eltérni a félév, illetve a tanév hosszára meghatározott oktatásszervezési feladattól. A rendelet a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény alapján hozták meg.
Ilyen „félévünk" még sosem volt - egyetemista lét karantén idejénSDSamók Dávid Vesztegzár 2020 május 24. Minden elmaradt. Töménytelen mennyiségű buli, röhögésbe vagy elalvásba fulladt egyetemi előadások és a ritka, de annál jelentősebb ráeszmélések a világ nagy összefüggéseire. Mindezek helyett maradt a négy fal és a jó szándék ellenére is teljességgel életidegen kijárási korlátozások. A digitális oktatás felemás eredményei és minimum megmosolyogtató praktikái pedig általában sok mindent megidéztek, de egy iskola, különösképp egy egyetem hangulatát azért nem. Egyetemistaként pedig mindennemű nagyképűség nélkül mondhatom, hogy hiába az oktatók megkérdőjelezhetetlen tudásfölénye, a hallgatói kreativitás határaival mindez nem vetekedhet. Minden hecc és ügyeskedés ellenére azonban, a legtöbbünkben olyan gondolat fogalmazódott meg, mint talán még soha: vágyunk vissza „embert próbáló” egyetemista hétköznapjainkba.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.
A berlini rendőrök fele nem tud németül Forró drót szeptember 9. Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül.
Volt katonatársa szerint Ruszin-Szendi egy nepotista szélhámos Forró drót szeptember 12. Volt katonatársa szerint a Tisza Párt Toka tábornoka, Ruszin-Szendi Romulusz nyakig benne lehetett a kecskeméti repülőbázisra való betörési ügyben.
Ifjú, alig 15 éves hackert fogtak el a nyomozók Pest vármegyében Forró drót szeptember 10. Állami intézmények informatikai rendszerét törte fel egy Pest vármegyei tinédzser.