egyiptom
Szijjártó Péter szerint abszurd helyzet állt elő a súlyosabbnál súlyosabb brüsszeli vezetői hibák miatt
Abszurd helyzet állt elő mára a világban, ugyanis míg Magyarország és Egyiptom együtt küzd az európai békéért és az illegális migráció megállításáért, addig Brüsszel felelőtlen politikát folytat és súlyosabbnál súlyosabb hibákat vét — közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kairóban.Szijjártó Péter: a magyar-egyiptomi stratégiai együttműködést a gazdaság területére is ki kell terjeszteni
A Magyarország és Egyiptom közötti stratégiai együttműködést a politika mellett a gazdaság területére is kell terjeszteni, ebből mindkét fél vállalatai sokat profitálhatnak - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kairóban.Szijjártó Péter: ma Brüsszel a veszélyt, míg Kairó a védelmet jelenti Európának a migráció tekintetében
Napjainkban Brüsszel a veszélyt, míg Kairó a védelmet jelenti Európának a migráció tekintetében, ezért fontos támogatni Egyiptomot a határvédelme erősítésében - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az észak-afrikai ország fővárosában.Az Egyesült Államok próbál nyomást gyakorolni Iránra, Izrael már felkészült egy napokon át tartó támadásra
Irán és a Hezbollah által Izrael ellen indított támadás már hétfőn megkezdődhet– közölte Antony Blinken amerikai külügyminiszter a G7-országokból érkező kollégáival egy vasárnapi telefonkonferencián. A Jerusalem Post beszámolója szerint a tárcavezető arra kérte a többi külügyminisztert, hogy gyakoroljanak diplomáciai nyomást Iránra, a Hezbollahra és Izraelre, hogy elkerüljék a konfliktus eszkalációját. Egy izraeli tisztségviselő hétfőn az NBC híradónak azt mondta, Izrael felkészült egy többnapos támadásra, amit az Irán és a Hezbollah indíthat több irányból is.Megkezdődtek Egyiptomban a tárgyalások az újabb fogolycsere- és tűzszüneti javaslatról
Megkezdődtek Egyiptomban a tárgyalások a Gázai övezeti háborút érintő újabb, izraeli-amerikai fogolycsere- és tűzszüneti javaslatról - jelentették be hivatalosan hétfőn Jeruzsálemben.GEOrgPOLITIKA – Még hét hónapig tarthat a gázai háború
Még legalább hét hónapig fog tartani a Hamász palesztin terrorszervezet ellen indított háború a Gázai övezetben – jelentette ki szerdán Cahi Hanegbi, Izrael nemzetbiztonsági tanácsadója. Hanegbi a Kan közszolgálati rádiónak nyilatkozott.GEOrgPOLITIKA – Titkos NATO-tervek az ukrajnai bevonulásra? – Medvegyev válaszul világháborút ígér!
A Bild németországi napilap tegnap címlapon hozta le, hogy a NATO-nak már konkrét tervei vannak egy ukrajnai invázióról. Jens Stoltenberg a szervezet főtitkára pedig azt nyilatkozta, hogy Kijevnek magának kell eldönteni, hogy a nyugati fegyverekkel indít-e támadást oroszországi stratégiai célpontok ellen. A mondatok nyitott fülekre találtak, mivel az ukrán csapatok hétfőn HIMARS rakétákkal támadták Luganszkot. A város már évek óta békében élt messze a frontvonaltól és a háborús nyomokat is eltüntették. Az amerikai rakéták egy lakóövezetet találtak el.Menekültügyi ENSZ-főbiztos: súlyos konfliktust okozna a gázaiak tömeges menekülése Egyiptomba
Az a kilátás a Gázai övezet lakosai számára, hogy az izraeli hadsereg offenzívája elől tömegesen Egyiptomba kell menekülniük, egyrészt "kegyetlen dilemma" elé állítaná őket, másrészt végleg lehetetlenné tenné az izraeli–palesztin konfliktus megoldását – jelentette ki pénteken az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) vezetője. Filippo Grandi közölte: "határozottan meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy elkerüljük a gázai lakosság elmenekülését".GEOrgPOLITIKA – Mit akarnak az oroszok Líbiában és a CIA-főnök Kairóban?
William Burns, az amerikai hírszerző ügynökség, a CIA igazgatója Kairóba utazik a hétvégén, hogy részt vegyen az izraeli túszok kiszabadítása miatt folyó tárgyalásokban. Burns izraeli, egyiptomi és katari kollégáival találkozik, és megpróbálják előremozdítani a megrekedt fogolycserét. A Hamász tűzszünetet akar továbbra is, ám ezt Izrael elutasítja, mondván, az időt adna a terrorszervezetnek, hogy újraszervezze sorait, harcosokat telepítsen új állásokba, valamint hozzáférjen elrejtett fegyver- és lőszerkészleteihez. A hét hónapja folyó háború egyik kulcskérdése azonban a még fogságban lévő túszok kiszabadítása. Benjámín Netanjáhún és kormányán egyre nagyobb a társadalmi nyomás, hogy egyezzen bele egy tűzszünetbe és egy fogolycserébe, hiszen ez a múltban is sikeres volt. A hozzátartozók által szervezett tüntetések egyre nagyobbak és erőszakosabbak. Legutóbb lovasrendőröket és vízágyúkat is be kellett vetni. A családtagok azzal vádolják a miniszterelnököt, hogy már leírta a túszokat járulékos veszteségként.Ajánljuk még