életrajz
Radics Béla a beatkorszakban – Új könyv mutatja be a Gitárkirály életét, munkásságát (PS-videó!)
Radics Béla a beatkorszakban – ezzel a címmel jelenik meg a napokban Bálint Csaba könyve, mely a tragikus sorsú zenész azon korszakát dolgozza fel, amikor még kevésbé volt ismert. A kötetet vasárnap mutatták be a Magyar Rockhírességek Csarnokában, a szerzővel Szentesi Zöldi László újságíró beszélgetett. Bálint Csaba – aki egyébként a Rockmúzeum vezetője – felelevenítette műve megírásának körülményeit, miközben olyan körülményeket is megvilágított, amelyekről legfeljebb a Radics Bélát közvetlen közelről ismerők tudhattak. A könyv egy alapos kutatómunkán alapul, Radics ugyanis naplót vezetett, amelyekben a barátait, zenésztársait becenevekkel illette, de nem minden esetben azokkal, amelyeket azok a való életben használtak. A szerző ezekről a becenevekről kutatta ki, hogy kiket is takartak valójában, majd megkereste őket, az interjúalanyok pedig korábban a nagyközönség által nem hallott történeteket meséltek el. Tovább gyűrűzik a László Imre-botrány: évek óta kamuzik arról, hogy PhD fokozata van
Nincs mit tenni, hiszen a ballibek rendre öngólt rúgnak az ellenzéki térfélen. László Imre, Újbuda DK-s polgármestere amellett, hogy a múlt héten Adolf Hitlert méltatta, majd a Heti TV-ben összekeverte az SS tisztjét, az auschwitzi haláltábor “orvosát”, Josef Mengelét, a Dél-afrikai Köztársaság első feketebőrű elnökével, Nelson Mandelával, úgy tűnik szándékosan ferdített el olyan tényt, amely a végzettségével kapcsolatos. A gyurcsányista polgármester egy Magyarországon nem akkredikált képzés elvégzését PhD fokozat megszerzéseként tünteti fel életrajzában. Ajánljuk még
„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget.