eli kohen
Magyarország Izrael mellett áll ezekben a nehéz órákban – Szijjártó az izraeli külügyminiszterrel egyeztetett
Magyarország Izrael mellett áll ezekben a nehéz órákban – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.Eli Kohen: a keresztények leköpése nem képviseli a zsidó értékeket
Felkerült a Twitterre egy videó, amelyen Jeruzsálemben egy fakeresztet cipelő, külföldi keresztényekből álló csoport mellett elhalad pár ultraortodox zsidó, akik közül többen is a keresztények mellé köpnek a földre. Az eset nagy felháborodást váltott ki, a kormány több tagja is megszólalt az ügyben.Izrael élesen bírálta, hogy Svédországban engedélyezték tüntetésen a Tóra-égetést
Izrael élesen bírálta pénteken, hogy Svédországban engedélyezték a Tóra esetleges elégetését egy tüntetésen a zsidó állam stockholmi nagykövetsége előtt. "Izrael Állam elnökeként elítéltem, hogy elégették a Koránt, amely szent a világ muszlimjai számára, és most megszakad a szívem, hogy ugyanez a sors vár a zsidó bibliára, a zsidóság örök könyvére" - jelentette ki Jichák Hercog izraeli államelnök. A stockholmi rendőrség engedélyezte egy nyilvános tiltakozóakció szervezését, amelyen a kérvényező egy tórát és egy bibliát készül elégetni. Az akciót, amelyen három személy jelezte részvételét, szombat délutánra tervezik a stockholmi izraeli nagykövetség épülete előtt.Szijjártó Péter: történelmi csúcsponton az együttműködés Magyarország és Izrael között (Videó!)
Minden korábbinál erősebbek a politikai és gazdasági kapcsolatok Magyarország és Izrael között, és az energetikai együttműködés lehetőségeiről is tárgyalnak a felek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten - számol be az MTI. A tárcavezető az izraeli kollégájával, Eli Kohennel közösen tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a két ország együttműködését mindig is a kölcsönös tisztelet jellemezte, hazánk mindig támogatta a zsidó állam jogát az önvédelemhez és a biztonság garantálásához. "Elítéljük mindazokat a terrorfenyegetéseket és terrortámadásokat, amelyekkel Izraelnek az elmúlt időszakban szembe kellett néznie, és ugyanígy elítéljük azt a gyakorlatot a nemzetközi politikai szervezetekben, amely arról szól, hogy Izraellel szemben egyoldalú, elfogult, tisztességtelen hozzáállás alapján elítélő nyilatkozatokat fogadnak el" - jelentette ki.Izraeli miniszter: a Sorossal szembeni kritika minden, csak nem antiszemitizmus
Az izraeli külügyi tárca vezetője szerint az üzletembernek nincs szüksége Izrael állam védelmére. Eli Kohen elmondása szerint az izraeli kormány és az izraeli állampolgárok túlnyomó többsége Elon Muskot csodálatos vállalkozónak és példaképnek tekinti. A Sorossal szembeni kritika, aki a zsidó néppel és Izrael állammal szemben a legellenségesebb szervezeteket finanszírozza, minden, csak nem antiszemitizmus, épp ellenkezőleg – számolt be a Mandiner.Kína kész elősegíteni az izraeli–palesztin béketárgyalások újrakezdését
Kína kész elősegíteni az izraeli–palesztin béketárgyalások újraindítását – jelentette be hétfőn Csin Kang kínai külügyminiszter izraeli kollégájával, Eli Kohennel folytatott telefonos egyeztetése nyomán.Eli Kohen: Izrael továbbra is támogatja Ukrajnát
Izrael továbbra is kiáll Ukrajna mellett, és folytatni fogja a humanitárius segítségnyújtást az ukrán népnek – jelentette ki Eli Kohen izraeli külügyminiszter kedden, Prágában, sajtóértekezleten. Eli Kohen az első izraeli miniszter, aki még február közepén látogatást tett Kijevben. Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel akkor tartott találkozóján elítélte az orosz agressziót, és megismételte, hogy az izraeli kormány mindent megtesz az ukrán nép szenvedéseinek enyhítésére.Ajánljuk még