Pesti Srácok

Szijjártó Péter: történelmi csúcsponton az együttműködés Magyarország és Izrael között (Videó!)

null

Minden korábbinál erősebbek a politikai és gazdasági kapcsolatok Magyarország és Izrael között, és az energetikai együttműködés lehetőségeiről is tárgyalnak a felek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten - számol be az MTI. A tárcavezető az izraeli kollégájával, Eli Kohennel közösen tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a két ország együttműködését mindig is a kölcsönös tisztelet jellemezte, hazánk mindig támogatta a zsidó állam jogát az önvédelemhez és a biztonság garantálásához. "Elítéljük mindazokat a terrorfenyegetéseket és terrortámadásokat, amelyekkel Izraelnek az elmúlt időszakban szembe kellett néznie, és ugyanígy elítéljük azt a gyakorlatot a nemzetközi politikai szervezetekben, amely arról szól, hogy Izraellel szemben egyoldalú, elfogult, tisztességtelen hozzáállás alapján elítélő nyilatkozatokat fogadnak el" - jelentette ki.

- mondta.

Majd leszögezte, hogy a kormány ezután is fel fog lépni a kiegyensúlyozott és tisztességes megközelítés érdekében az ENSZ-en belül is. Szijjártó Péter közölte, hogy a Közel-Kelet biztonsága szoros összefüggésben van Európa biztonságával, ezért a térség békéje Magyarország nemzetbiztonsági érdeke. Kiemelte: az elmúlt évtizedek sikertelen próbálkozásai után az úgynevezett Ábrahám-megállapodások kecsegtetnek egyedül a hosszú távú béke reményével, s a kormány globális biztonsági érdeknek tekinti ezek kiterjesztését, hogy még több arab ország normalizálja a kapcsolatait Izraellel.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott.

A miniszter élesen elítélte a terrorizmust, illetve elfogadhatatlannak nevezte, hogy terrorszervezetekhez kötődő palesztin szervezetek is pénzügyi támogatást kaphatnak az Európai Uniótól.

- jelentette be a közel-keleti konfliktus és az izraeli politikai lépések jogszerűségének vizsgálatára utalva.

- tudatta, majd hozzátette:

- tette hozzá, aláhúzva, hogy ezért is fontos a fellépés a szabályozatlan bevándorlás ellen.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a kétoldalú gazdasági együttműködés rekordmagasságot ért el, a kereskedelmi forgalom tavaly 750 millió dollárral új csúcsot döntött, és idén is 38 százalékkal bővült. Mint mondta, ma 250 izraeli tulajdonú vállalat több mint négyezer embernek ad munkát hazánkban, s a gazdasági együttműködés olyan új területekre is kiterjed, mint a védelmi és az űripar. Végezetül kifejtette, hogy arról is tárgyaltak, hogy Izrael milyen módon járulhatna hozzá Magyarország energiaellátásának biztonságához. Hangsúlyozta, hogy a kormány jelentős erőfeszítéseket tesz a diverzifikáció érdekében, viszont ez nem bizonyos források lecserélésére, hanem új források bevonására irányul. És a szavai szerint itt komolyan szóba jöhet Izrael szerepe is, ugyanakkor még infrastrukturális fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy a zsidó államból érkező földgáz eljuthasson Közép-Európába.

A felek a találkozón szándéknyilatkozatot írtak alá a felsőoktatási együttműködésről.

Forrás: MTI/ Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.