ellencsapás
Így küzd Bezzegrománia a koronavírus ellen
A román kormány nem bízza a jó szerencsére vagy a világ legokosabb virológusaira koronavírus elleni küzdelmet, hanem saját kezébe vette a sorsát. Rendkívüli bölcsességgel és felelősségük tudatában úgy határoztak, a hangszórókkal kell felszerelni a Dacia típusú rendőrségi elfogójárműveket, majd abból naponta többször a román himnuszt kell üvöltetni, hogy ezzel a vírus hátrálásra, az ország területének elhagyására kényszerítsék. És mivel a román nép (a haladó sajtóból értesülhetünk erről reggel, délben és este) sokkal fejlettebb, gazdagabb, okosabb, műveltebb (angol vécét is csak sportból nem használnak az országuk jelentős részén) a magyaroknál, ezért a román déli harangszó nem csak egyszer, hanem kétszer csendül fel naponta. Délután 5 órakor kezdik a vírus hanghullámokban történő visszaszorítását, majd este 9-kor megsemmisítő csapást mérnek a évmilliók óta géta-dákó-románok által lakott őshazát fenyegető bozgorvírusra. A különleges fegyver bevetését az is indokolja, hogy a gazdag és fejlett Romániába tízezres tömegben érkeztek haza azok a koldusok, prostituáltak és feketemunkások, akik korábban a vírus által megszállt nyugaton hirdették a román nép egyedülálló kiválóságát. Ajánljuk még
Budapesten közölték az uniós biztossal: amíg Magyarország nem kapja meg a pénzét, Brüsszel ne is álmodjon új költségvetésről
Egyértelmű üzenettel küldék haza az uniós biztost Budapestről. Kisstílűség, hozzá nem értés, hazugság – mondta Karácsony Gergely, pedig nem is a saját polgármesterségéről beszélt
Karácsony Gergely hétfő este a budai Várban, a Karmelita-kolostor elé azért zarándokolt fel ismét kisszámú szimpatizáns kíséretében, mert csődbe vezette a várost, és most hisztizve követeli, hogy csinálja meg valaki neki az elrontott Budapestet. Kattant a bilincs a magyargyűlölő Mogherinin
A vérszoci politikus már többször támadta hazánkat, általában a migrációs álláspontunk miatt, de az utóbbi időben Ukrajna kapcsán is. Vádemelés az apa ellen, aki egy ukrán szexuális zaklató ellen védte lányát
Elmetszette az ukrán szexuális zaklató nyakát a kerepesi HÉV-megállóban az apa. Most vádat emeltek a szülő ellen is.