ellenzéki sajtótájékoztató
Viszonylag szerencsés, hogy az ellenzéki politikusok mindenhez is értenek (Ja, és "Orbán Viktor!")
Hétfőn délelőtt tartott sajtótájékoztatót a Parlamenti Nagybizottság ülése után az Egységben Magyarországért ellenzéki tömörülés, az eseményt a Facebookon közvetítették. Az informatív és érdekes monológokból ezúttal sem hiányozhatott Orbán Viktor (és Orbán Viktor és Orbán Viktor) számon kérése, illetve a köztelevízió említése, amihez egy jóízű "putyinozás" is társult.Börtönbüntetésre ítélték a Márki-Zayék sajtótájékoztatóját megzavaró férfit
Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé egy 62 éves férfit, aki még januárban egy sajtótájékoztatón szidalmazta az ellenzéki politikusokat, a gyűlésen részt vevőket pedig lökdöste, és üldözőbe vette a sajtó egyik munkatársát. A férfit a garázdaság és egy másik ügy miatt hat hónap börtönre ítélték – közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.Melegebb éghajlatra küldték a Móriczon Márki-Zay Pétert
Orosz Annával, Karácsony Gergellyel, Vadai Ágnessel, Z. Kárpát Dániellel és Kunhalmi Ágnessel tartott ma közös sajtótájékoztatót a baloldal miniszterelnök-jelöltje a Móricz Zsigmond körtéren, ahol egy járókelő bekiabálásával melegebb éghajlatra küldte el Márki-Zay Pétert.Kunhalmi Ágnes akarva vagy akaratlanul, de a kormánynak hálálkodott (Videó!)
Sajtótájékoztatót tartottak szerdán az ellenzéki politikusok a Fudan Egyetem elleni népszavazással kapcsolatban, ahol csak a témában lehetett kérdezni, de mi azért faggattuk másról is a politikusokat. Jakab Péter ugyanis a napokban tulajdonképpen lehülyézte Márki-Zay Pétert, de párttársa, Z.Kárpát Dániel – aki Jakab Péter pártelnök helyett képviselte a pártot – először nagyon kerülgette a forró kását és nem akart nyilatkozni, majd diplomatikusan annyit mondott, hogy ő még az ellenfeleit sem hülyézi le. Az MSZP politikusa, Kunhalmi Ágnes pedig úgy tűnik, megbékélt vele, hogy nekik Márki-Zay Péter jutott, az pedig nem probléma, hogy Karácsony Gergely munkaidejében országos kampányt folytat, majd a kormányt méltatta, amiért a fővárosnak átutalta a BKV hiányzó forrását és megkapták az egészségügyi támogatást is. Tordai Bence – miután kimentette Donáth Annát kérdéseink elől – arra sem tudott választ adni, hogy miért támadták a miniszterelnök-jelöltjük azon gondolatát, miszerint kellene egy hetedik frakció, de a kormányfő-jelöléssel kapcsolatban sem teljesen tiszta nála a kép, Márki-Zay Pétert pedig hevesen menekítette új sajtófőnöke, az ATV-től leigazolt Péterfi Judit.Bevetésen a sajtószabadság őrei – Így zavarja el a riportereket Márki-Zay legújabb sajtófőnöke
Péterfi Judit alig hagyta ott a független-objektív médiában folytatott munkáját, hogy Márki-Zay Péter sajtófőnökeként folytassa pályafutását, máris bizonyította, hogy mennyire fontos számára a sajtószabadság. Az ellenzék mai sajtótájékoztatóját követően ugyanis nemcsak a Mediaworks Hírcentrumának tudósítóját taszigálta el, amikor az kérdezni akart a hódmezővásárhelyi polgármestertől, de az ellenzéki jelöltre is rászólt, hogy ne válaszoljon.Nemcsak ateista-katolikus, de unortodox megoldásokkal teli is Emzépé (videó és fotógaléria!)
A Fudan elleni népszavazással kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót ma az ellenzéki összefogás, ahol csak a témában lehetett kérdezni, de természetesen a PestiSrácok.hu másról is érdeklődött. Az eredmény: Kunhalmi Ágnes szerint nem probléma, hogy Karácsony Gergely munkaidejében kampányol, Márki-Zay Péter pedig egy "unortodox megoldásokkal teli" miniszterelnök-jelölt. A jobbikos Z. Kárpát Dánieltől megtudtuk, hogy a párt elnökével ellentétben nem csupán az ellenzéki előválasztás nyertesét, de másokat sem hülyézne le. A Pesti Riporter mai adásában részletes beszámolót láthatnak az ellenzéki rendezvényről. Az igazi csemegének ígérkező műsort 19 órától követhetik figyelemmel a Pesti TV-ben és a Facebookon. Tartsanak velünk, érdemes!Megsértődött az ellenzék, mert ezentúl nem lehet büntetlenül randalírozni a parlamentben (Videó)
Közös sajtótájékoztatót tartottak az ellenzéki pártok az országgyűlési törvény módosításával kapcsolatban, amelyben a délelőtt elhangzott beszédeiket ismételték meg. Újdonság talán Hadházy Ákos jelenléte volt, aki ezúttal nem tartott fel semmilyen táblát sem, sőt, kissé visszafogottnak tűnt, és arról beszélt, hogy mennyire rosszul érintette az, hogy "sorosbérencnek" nevezték.Ajánljuk még