ellenzéki színtársulat
A Soros-plakátok összefestékezésével akart kormányt buktatni a morálellenzék (PS videó és képgaléria)
Előbb festékszóróval firkáló kamaszok gyülekezetévé változott az ellenzék, majd a DK-s Varju László ezt is képes volt túlszárnyalni, amikor óvodai szintre süllyesztette a vele készült villáminterjút, és ki akarta venni a mikrofont riporterünk kezéből, hogy ő kérdezhessen. Az asszonyfrakció és Tordai Bence által vezetett ellenzéki képviselők ismét az utcán dolgoztak: elindultak felszabadítani a képzelt rabszolgaság alól a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának dolgozóit, és a hosszú gyaloglás során lefújták festékkel az útjukba eső kormányhirdetéseket, illetve az azokat borító üvegfelületeket. Nehézségek persze ismét voltak, de az ellenzék most legalább a saját súlyának és szellemi állapotának megfelelő kihívásokkal szembesült: Ki kezdje a fújást? Hogyan kell rikácsolni azzal, aki megpróbálja megakadályozni a rongálást? Hogyan kell úgy fújni, hogy ne folyjon el a festék? Hogyan kell kiszámítani, hogy kiférjen a szöveg? Hogyan írják le egy szó összes betűjét? Hogyan kell a többiekre kenni a rongálás felelősségét? Részletek a videóban és a képeken. Ajánljuk még
„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget.