elnöki kegyelem
Szánthó Miklós: pedofiloknak nincs mentség, nincs bocsánat, nincs kegyelem!
A magyar jobboldal mindig is konzekvensen kiállt a gyermekek védelme mellett. Ebből következett a gyermekvédelmi törvény és népszavazás csakúgy, mint a genderpropaganda elutasítása és az azzal szorosan összefüggő pedofil bűncselekmények súlyosabb büntetése, és ebből következik most az is, hogy az alaptörvény úgy módosul: a kiskorú gyermekekkel szemben elkövetett bármilyen (!) bűncselekmény esetén az elkövető nem kaphat a köztársasági elnöktől kegyelmet – írta az Alapjogokért Központ főigazgatója csütörtökön, a Facebook-oldalán.Orbán Viktor: Pedofilnak nincs kegyelem! – Kiszivárgott az alkotmánymódosító javaslat néhány részlete
"Pedofil elkövetők számára nincs kegyelem. Ez a személyes meggyőződésem" – jelentette ki Orbán Viktor a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének kegyelméről szóló vitával kapcsolatban. Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött videóban úgy fogalmazott: alkotmánymódosítást nyújt be a kormány nevében, hogy ne kaphasson kegyelmet, aki kiskorú sérelmére követ el bűncselekményt.Hamarosan bejelentést tesz Orbán Viktor a kegyelmi jogról szóló vitával kapcsolatban
A közösségi oldalán jelezte Orbán Viktor, hogy hamarosan bejelentést tesz a kegyelmi jogról szóló vitával kapcsolatban.Novák Katalin: Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak
"Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is" – ezt közölte Novák Katalin az ATV kérdésére a bicskei gyermekotthon kegyelemben részesített igazgatóhelyettese körüli botránykeltésről. A köztársasági elnök hangsúlyozta: az egyik leggusztustalanabb és legsúlyosabb bűncselekménynek tartja a pedofíliát.A Budaházy-üggyel nem sikerült, most a pedo-sztorival próbálkoznak?
Az ember sokszor gondolja azt, hogy a baloldal lement a pöcegödör mélyére, ennél már nincs lejjebb. És akkor a baloldal azt mondja: fogjátok meg a söröm! Hétfőn rendkívüli parlamenti ülés, péntekre tüntetés meghirdetése, közben folyamatos lejárató cikkek dömpingje a cselédsajtóban. A parlamenti ülést ugyan nem ebben a témában hívták össze, de bőségesen elővették ezt is.A lengyel elnök nem enged Tusk diktatúrájának – Másodszor is kegyelmet adott a két bebörtönzött ellenzéki képviselőnek
Másodszor is kegyelemben részesítette a lengyel elnök Mariusz Kaminskit és Maciej Wasikot, az ellenzéki Jog és Igazságosság párt bebörtönzött képviselőit - döntését maga Andrzej Duda jelentette be keddi sajtóértekezletén.Így ünnepelték szabadságukat a Hunnia-ügy utolsóként elnöki kegyelemben részesített meghurcoltjai
A hosszú éveken át húzódó, az igazságszolgáltatás szégyenfoltjaként is aposztrofálható Hunnia-ügy csütörtökön végre tényleg véget ért, ugyanis az utolsó három vádlott is kegyelmet kapott Novák Katalin köztársasági elnöktől. A ügyet jól ismerő, a vádlottakért harcoló, 2006-ban meghurcolt, Gőbl Györgyben mégis kettős érzések uralkodnak, mert a Kúria szerint Dr. Szücsi Frigyes, Tián Csaba és Piller Gergely bűnösök, börtönre ítélték őket. A Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesületének elnöke ezért nem tekinti lezártnak az ügyet teljesen, mert a felelősök máig nincsenek megnevezve. A jövőben ezért fognak harcolni.Novák Katalin megadta a kegyelmet a Hunnia-ügy utolsó vádlottjainak
Ma tett látogatást az egykori MSZP-s politikus, Csintalan Sándor a köztársasági elnöknél annak érdekében, hogy kegyelmet kérjen a Hunnia-ügy három elítéltjére, akik nem részesültek elnöki kegyelemben és akiket azzal vádolnak, hogy ők verhették meg az egykori politikust 15 évvel ezelőtt. Csintalan a Novák Katalinnal való találkozás után azt mondta: a köztársasági elnök hamarosan kegyelmet ad a maradék három vádlottnak is.Budaházy: az igazságtalan határok a háború forrásai, ezért újakat kellene húzni
Az igazságtalan határok a háború forrásai, közös megegyezéssel új határt kellene húzni – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Budaházy György, aki szerint ki kell használni azt az új békerendszert, ami a mostani zavaros idők után törvényszerűen ki fog alakulni. A köztársasági elnöki kegyelemmel szabaduló nemzeti radikális Budaházy úgy látja, hazánknak nagy szerepe lehet a régi nemzeti keresztény Európa megmentésében. A beszélgetés során szó esett a 2006-os rendőrterrorról és a mostani diáktüntetésről is, amit a baloldal megpróbál egy polcra tenni.Ajánljuk még