Pesti Srácok

Novák Katalin: Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak

Novák Katalin: Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak

"Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is" – ezt közölte Novák Katalin az ATV kérdésére a bicskei gyermekotthon kegyelemben részesített igazgatóhelyettese körüli botránykeltésről. A köztársasági elnök hangsúlyozta: az egyik leggusztustalanabb és legsúlyosabb bűncselekménynek tartja a pedofíliát.

– ezzel reagált a köztársasági elnök az ATV kérdésére a Sándor-palotában más témában, az örmény államfővel tartott sajtótájékoztatóján, amikor a nagy visszhangot kiváltó kegyelmi döntéséről kérdezték. Az elnök arról is beszélt az ATV riporterének, hogy a pedofilok elleni szigorúbb fellépésnek, a pedofilok nyilvántartásának a bevezetésének ő volt az egyik leghangosabb élharcosa annak idején. Mint mondta, van egy jogszabályi rendelkezés, amely szerint az elnöki kegyelmi döntések indokolása nem nyilvános; ennek megfelelően természetes az, hogy minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket, és adott esetben ezek megválaszolatlanok maradnak.

– közölte. Hangsúlyozta: az elmúlt napokban egy olyan politikai kampánynak vagyunk tanúi, amely rengeteg valótlan állítást tartalmaz. Minden kegyelmi döntés a természeténél fogva megosztó, és ő az elé terjesztett több száz kérvényről minden esetben igyekszik a leginkább körültekintően dönteni.

– szögezte le Novák Katalin.

Nem pedofil, de nem is ártatlan...

Mint ismert, a büntetése jó részét már letöltő igazgatóhelyettes és köztiszteletben álló sportember bűne, hogy nem hitt a pedofil bűncselekmények áldozatává vált diákoknak, és így közreműködött az esetek eltussolásában. Álláspontját csak akkor változtatta meg, amikor az igazgató számítógépén a nyomozók megtalálták a bizonyítékokat. Az ügyről Jeszenszky Zsolt írt ma velős vezércikket a PestiSrácok.hu-n, amit – ha még nem tette – érdemes ITT elolvasni. A vezércikk felidézi a pedofilügyekről számos nagy hatású leleplező riportot készítő Füssy Angéla kolléganőnk állásfoglalását is, amely ITT található.

Forrás: ATV; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.