eper
Kimennének a földekre dolgozni a munka nélkül maradt franciák: 200 ezren jelentkeztek idénymunkásnak
Március 24-én jelentette be Didier Guillaume mezőgazdasági miniszter, hogy azok, akiknek jelenleg nincs munkájuk, menjenek ki a földekre, csatlakozzanak a francia mezőgazdaság hadseregéhez, amely munkaerőhiánytól szenved. A bejelentés nem járt azonnali sikerrel, hiszen hiába lassult le a francia gazdaság, és hiába kell az erősítés a földeken, ez az üzenet pont ellentétes volt azzal, mint amit a párizsi vezetés sulykol, mégpedig hogy az emberek maradjanak otthon. Ennek ellenére mostanra kiderült, hogy a miniszter bejelentése sikeres volt. A Le Journal du Dimanche (JDD) című hetilap szerint a kényszerszabadságon lévő és munkanélkülivé vált emberek közül néhány nap alatt 207 ezer önkéntes jelentkezett. Franciaország még három nemzedékkel ezelőtt is agrárország volt, talán ebből az életérzésből köszön most vissza valami a járvány idején. Ajánljuk még
Kinek a milyen kijét foglalják el az ukránok? – Kószáló Ladikpisztoly S02E19
Az Akta – A fizetési meghagyás a lakásmaffia legújabb módszere?
Ps TV 2023 szeptember 28. Váratlan, nehéz élethelyzetbe került emberek és családok egy részben hivatalos, törvényes eljárásban, közjegyzők közreműködésével veszíthetik el mindenüket és kerülhetnek utcára néhány év alatt, akár egyetlen családtag pár százezer forintos tartozása miatt. Fizetési meghagyás – ez a kulcsszó, ahogy a károsultak mondják, az ingatlanmaffia legújabb módszere. Tippadók, végrehajtók, közjegyzők és úgynevezett árverési vevők zsíros üzletéről rántjuk le a leplet, amit jószerével csak törvénymódosítás tudna megfékezni. Az Aktában három ember, három család drámáját meséljük el, akik közül ketten már elveszítették az ingatlanukat, és bemutatjuk a módszert, amivel minimális befektetéssel több tízmilliós ingatlanokat tudnak lehúzni a nem eléggé dörzsölt áldozatokról, gyakorlatilag büntetlenül. Kocsmai igazságok – Van egy listánk ötszáz őrültről!
Ötszáz /500/ európai "értelmiségi" nyílt levelet intézet Európa vezetőihez, hogy támadják már meg Oroszországot! A mutatványt mindösszesen 180000 (száznyolcvanezer) döntő részben képzeletbeli katonával kellene előadni szerintük, Harkovnál, a Szumi régióban, meg Donyeckben és Luhanszknál. Nem kis részben olyan területeken, amelyeket Oroszország a magáénak tekint. A levél továbbá adottságként számol kb. az ukrán végső győzelemmel, illetve rezsimváltással az oroszoknál. A levelet olyan pszichopaták írták alá zömmel, mint Magyar Bálint és a fogtündér (Guy Verhofstadt), meg Fukuyama. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.