Simicskó István: A hazafiság soha nem válhat elavulttáJurák Kata Forró drót 2019 május 29. A hazaszeretet, mint közös nevező, a nemzeti közösséghez tartozás érzésvilága, a honvédkadét-képzés jelene és jövője - egyebek mellett ezekben a témákban tartottak szerdán előadást a Stefánia Palotában. A Honvéd Kadét Konferencián Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára mondott nyitóbeszédet. A kadétképzés két éve indult el hazánkban, az idén pedig már ötszörös volt a túljelentkezés. A siker nem véletlen: a diákok lövészeteken vehetnek részt, haditechnikai ismereteket szerezhetnek, és részesülnek önvédelmi oktatásban is.
Magyar Péter több száz milliós vagyonnal szólít fel másokat a puritán életmódra Forró drót február 1. A tiszás pártelnök munkahelye pedig annyira csodás, hogy a politikus még akkor is megkapja a neki járó milliókat, ha oda be sem teszi lábát és helyette itthon szédíti a népet.
Elkapták a fiatal hackereket - bombariadóval riogattak, de zsaroltak is Forró drót január 26. Összehangolt, nemzetközi akcióban csapott le négy fiatal hackerre a magyar és a román rendőrség. Bombariadóval riogattak, zsaroltak is, de elkapták őket.
Megverték a tiszások azt az informátort, aki leleplezte, hogy Magyarék fizették le őket Forró drót február 2. A tiszás Csík Miklós és családtagjai verhették meg a Pócs Jánosnak nyilatkozó informátort.