erő és elszántság
Úgy néz ki, hogy nem vezethet számlát az OTP-nél az Erő és Elszántság
Most úgy tűnik, hogy nem vezethet Csányi Sándoréknál számlát Tyirityán Zsolt és László Balázs mozgalma, az Erő és Elszántság. A magyarnarancs.hu számolt be róla, hogy miután a mozgalom Facebook oldalát törölték, az OTP is beállt a sorba: a bank sajtóosztálya közölte: a hitelintézet felmondja a szervezet, azaz az Erő és Elszántság bankszámláját.Röhej: rejtegeti társai elől színesbőrű feleségét az új neonáci mozgalom mecénása
Érik a botrány a nemrég zászlót bontott új neonáci mozgalom, az Erő és Elszántság háza táján. Ugyanis egyre több tagnak szúrja a szemét, hogy a szervezet egyik kulcsfigurájának egy latin-amerikai, színesbőrű nő a felesége. Ez máshol szót sem érdemelne, ám az Erő és Elszántság már megalakulásakor sajátos fajelméletet hirdetett, s egyik vezetője épp a Polbeat című műsorunkban jelentette ki: nem tűrnek soraikban cigányokat és zsidókat. A PestiSrácok.hu eközben egy, az események hátterét jól ismerő informátortól úgy értesült: a neonáci párt mégsem a Jobbik ellenében, hanem a párt hathatós háttértámogatásával született. Ez elsőre igencsak furcsán hangzik, de úgy tűnik, lehet alapja...„Cigánynak, zsidónak nincs helye közöttünk” – A Polbeatben hullt le a lepel az új magyar szélsőjobbról
Egy cigány vagy egy zsidó fiatalnak nincs helye közöttünk, mert a saját etnikai sorainkból szerveződünk, mi a sajátjainkért küzdünk – jelentette ki a neofasiszta narratívától sem megijedve László Balázs, az Identitesz másfél hete lemondott elnöke, egy új szélsőjobboldali mozgalom, a nácizmussal vádolt Erő és Elszántság alelnöke a PS-Polbeatben. Stefka István és Szarvas Szilveszter hiába figyelmeztette, hogy veszélyes úton jár a mozgalom, László Balázs nyomatékosította, számukra a sajátjuk, a saját fajuk az elsődleges.Vecsésen zászlót bontott az erő szélsőjobboldala
Akár a Star Wars legújabb részének ismertetője is lehetne a szombati hír, miszerint mintegy kétszáz feketeruhás meghirdette az Új Erőt és Elszántságot. De mindez nem egy távoli galaxisban, hanem Vecsésen esett meg az új szélsőjobboldali politikai erő megalakulása alkalmával. A rendezvényen elhangzott, az egyik legfontosabb cél az élettérért való küzdelem, és a sátáni liberalizmus kiszorítása.Ajánljuk még