Pesti Srácok

Hatalmas pofont kapott a Jobbik a Betyárseregtől

Hatalmas pofont kapott a Jobbik a Betyárseregtől

Az Erő és Elszántság és a Betyársereg megdöbbenéssel szerzett tudomást arról, hogy az Együtt elnökéhez, a Juhász Péterhez köthető Milla fejkendő viselésére buzdító közleményt adott ki. Felszólítanak minden nőt és férfit (!), hogy a muszlim szokásoknak megfelelő női fejkendőt hordjanak április 8-ig, ezzel fejezve ki Orbán Viktor felé: nem félnek! - írja a Betyársereg.

A dolog pikantériája, hogy nemrégiben éppen Juhászról derült ki, rendszeres testi fenyítésben tartotta élettársát. Innen nézve logikus lépésként kell elkönyvelnünk, hogy a nők jogait semmibe vevő iszlámhoz dörgölőzik. Továbbá rögzítenünk kell azt is, Juhász szállította az ún. „demokratikus ellenzék” totális önleleplezését - olvasható a honlapon.

Ezek után bajosan hivatkozhatnak arra, nem migránspártiak, nem bontanák le a kerítést. Csak megerősítették, miről is szól valójában a hétvégi választás. Biztosak vagyunk benne, a magyar emberek ítéletet fognak mondani a szavazófülkékben erről a hitvány és hazaáruló bandáról - tették hozzá.

PestiSracok facebook image

A Betyársereg szerint a „demokratikus ellenzéknek” nevezett balliberális érdekszövetség, melyet semmi más nem érdekel, csak és kizárólag a hatalom, 30 ezüstért adná fel idegen parancsra hazánk etnikai és kulturális arculatát, és elhozva az aberrált, emberellenes devianciák visszafordíthatatlan térnyerését, soha, semmi esetre sem birtokolhatja már Magyarországon a hatalmat. Ezt nem engedhetjük.

Ezért felszólítják „a radikális, nemzetben gondolkodó” testvéreiket, hogy szavazataikkal ne támogassanak olyanokat, akik szűklátókörűen, csak és kizárólag a hatalomban való részesedés érdekében bizonytalan, Magyarország számára beláthatatlan következményekkel járó szörnykoalíciót ültetnének az ország nyakára.

Mi tehát a fenti két pont szellemében szavazunk április 8-án, ez a mi taktikai szavazásunk – zárták írásukat. Forrás és vezető kép: Betyársereg
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.