Észak-korea
Észak-Korea azzal vádolja Ukrajnát, hogy nukleáris fegyverhez akar jutni
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető befolyásos húga, Kim Jo Dzsong azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy nukleáris fegyverhez akar jutni - jelentette szombaton a KCNA észak-koreai hírügynökség. Kim Jo Dzsong egy olyan online petícióra alapozza a vádját, amely megjelent Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalának honlapján, de eddig mindössze 611-en írtak alá, távol attól a 25 ezres számtól 90 napon belül, amely esetén az elnöknek nyilvánosan állást kell foglalnia róla. Kim szerint a petíció akár az elnöki kabinet "sötét terve" is lehet, de semmivel sem támasztotta alá ezt az állítását.A dél-koreai elnök kijelentette, hogy nem fizetnek Észak-Koreának, ha Phenjan tovább növeli nukleáris fegyverkészletét
Dél-Korea a jövőben "egy vasat sem fog adni" Észak-Koreának, amennyiben Phenjan tovább növeli nukleáris fegyverkészletét – jelentette ki Jun Szogjol dél-koreai elnök kedden, Szöulban, a dél-koreai kormány ülésén. Azt is bejelentette, hogy Szöul most először felmérést készít Észak-Korea emberi jogi helyzetéről.Észak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki
Észak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki helyi idő szerint hétfőn reggel – közölte a dél-koreai hadsereg vezérkari főnöke.Az újabb észak-koreai rakétakilövés aláássa a nemzetközi biztonságot az EU és a G7-országok szerint
A világ hét legfejlettebb iparú országának (G7) külügyminiszterei és az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap kiadott közös állásfoglalásukban elítélték, hogy a nap folyamán korábban Észak-Korea újabb interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki, ami aláássa a regionális és nemzetközi békét és biztonságot.Észak-Korea megerősítette, hogy interkontinentális rakétát bocsátott fel
Észak-Korea pénteken megerősítette, hogy előző nap interkontinentális ballisztikus rakétát bocsátott fel, a kísérletet személyesen Kim Dzsongun észak-koreai vezető és lánya felügyelte – derült ki a helyi sajtóból.Észak-Korea hat ballisztikus rakétát lőtt ki egyszerre
Az észak-koreai hadsereg rakétatesztet hajtott végre, amely bizonyította, hogy az ország képes elhárítani egy "igazi háborút" – jelentette a helyi hírügynökség. Állítólag csapásmérő küldetéseket gyakoroltak. A dél-koreai hadsereg még csütörtökön közölte, hogy Észak-Korea nyugati partjáról rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított, többet is ugyan abból a térségből.GEOrgPOLITIKA – Melnyik ismét beszólt a német kormánynak, Észak-Korea rakétázik
Andrij Melnyik ukrán külügyi államtitkár megint nem bír magával és a Leopard harckocsik és nehézfegyverek ellenére durván sértegette Rolf Mützenich urat a Német Szociáldemokrata Párt frakcióvezetőjét, aki Kijevbe látogatott. „Ha Mützenich úr azt hiszi, hogy ezzel a langymeleg, tessék-lássék látogatással lemossa magáról az eddigi oroszbarát politikáját akkor nagyon téved. Ő a fegyverszállítások legnagyobb kerékkötője.”"Mérgezett cukorkának" nevezte a külföldről kapott segítséget Észak-Korea hivatalos lapja
Ha az élelmiszerhiányt külső segítséggel akarnák legyőzni, az olyan lenne, mintha mérgezett cukorkát ennének – írta szerdán Észak-Korea hivatalos lapja, amely gazdasági önállóságot sürgetett a koronavírus és a szankciók közepette súlyosbodó nehézségek ellenére.GEOrgPOLITIKA – Kórházakat lőttek az ukránok, dróntámadás Iránban, Izraelben terrorista gyilkolt
Kilátásba helyezte a donbaszi kórházak ellen, HIMARS repeszlövedékekkel végrehajtott, ukrán rakétacsapások elkövetőinek és megszervezőinek felelősségre vonását vasárnap az orosz külügyminisztérium, háborús bűncselekménynek minősítve a történteket, - írta az oroszhirek.hu hírportál. A támadásokban 14 személy életét vesztette 24 pedig megsebesült.Ajánljuk még