Észak-macedónia
Szijjártó: A Vatikánnak is adományozott maszkokat Magyarország
Négy repülőgéppel újabb, a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök érkeztek pénteken Budapestre a Kína és Magyarország között működő légihídon – nyilatkozta a közmédiának a külgazdasági és külügyminiszter pénteken. Szijjártó Péter elmondta: a Szentszéknek pénteken 50 ezer maszkot szállított Magyarország, amelyet az idős papok egészségének megőrzése érdekében kért a Szentszék.A korlátozások enyhítése mellett a Nyugat-Balkánon is további elővigyázatosságra van szükség
Fokozatosan enyhítenek a korlátozó intézkedéseken a nyugat-balkáni országokban, a hivatalos szervek azonban továbbra is mindenkit arra kérnek, hogy tartsa be az elővigyázatossági intézkedéseket és ne kockáztassa a megfertőződést.Egyre inkább a járvány utáni időszakra készül a Nyugat-Balkán
Napról napra enyhítenek a nyugat-balkáni országok az új típusú koronavírus-járvány megfékezése céljából hozott szigorú intézkedéseken és a legtöbb helyen már a járvány utáni időszakra készülnek.Tovább enyhítenek a járványügyi intézkedéseken a nyugat-balkáni országok
Tovább rövidül a koronavírus-fertőzés terjedésének lassítását célzó éjszakai kijárási tilalom a nyugat-balkáni országokban, és sok helyen a tömegközlekedés is újraindul, miközben az érintett államok mindegyikében továbbra is folyamatosan emelkedik az újabb megfertőződések száma.A korlátozások enyhítésére készül a Nyugat-Balkán
A nyugat-balkáni országok enyhíteni készülnek a koronavírus-járvány megfékezése érdekében korábban hozott szigorú elővigyázatossági intézkedéseken, néhány helyen már keddtől, máshol néhány napon belül. Szerbiában kinyithatnak a kisebb műhelyek, boltok és a "szobafogságra" ítélt 65 év felettiek heti háromszor félórás sétát tehetnek lakhelyük környékén.Szerbiában 84 órás kijárási tilalmat rendelt el a kormány
Újabb szigorításokat vezettek be a nyugat-balkáni országokban az ortodox húsvéti hétvégére: kijárási tilalommal és a liturgiák látogatásának tiltásával igyekeznek megakadályozni, hogy az ünneplés további új típusú koronavírus-fertőzésekhez vezessen. Szerbiában csütörtökről péntekre 4873-ról 5318-ra nőtt a regisztráltak fertőzöttek száma. Az ország lakossága előtt az eddigi leghosszabb kijárási tilalom áll.A nyugat-balkáni országok meghosszabbított kijárási tilalommal várják az ortodox húsvétot
Teljes hétvégére kiterjedő kijárási tilalommal várja az e hét végére eső ortodox húsvétot a Nyugat-Balkán; a gyülekezési tilalom miatt nyilvános istentiszteleteket sem lehet tartani.A Nyugat-Balkán elesett, IMF hiteleket vesz fel a régió
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Észak-Macedóniának és Bosznia-Hercegovinának sürgősségi hitellel segít az új típusú koronavírus-járvány kezelésében, de a régió többi országa is kért már segítséget az IMF-től - derül ki helyi sajtójelentésekből.Karanténba vonultak az észak-macedón pártvezérek, miután interjút adtak egy fertőzött újságírónak
A két legnagyobb észak-macedón párt vezetője interjút adott egy fertőzött újságírónak, ezért két hétig önkéntes elkülönítésbe vonultak. Sem a szociáldemokrata Zoran Zaev, sem a VMRO-DPMNE-elnök Hrisztijan Mickoszki első tesztje nem lett pozitív, a politikusok azonban nem akarnak kockáztatni.Ajánljuk még