étel
Unalmas a fehér ember étele? Beszélgessünk akkor gasztronómiáról – Dezse Vű
Sok elmebeteg dolog van, amit ha megérteni nem is, el lehet fogadni, meg sok olyan sértés van, amit le lehet nyelni, de amiben nem ismerünk tréfát, azok a gyermekeink, a kultúránk, ennek pedig szerves részét képezi a gasztronómia is, amit imádunk, és ami szintén megérdemli, hogy megvédjük. Szóval most ezt fogjuk tenni, mert a WOKE haladók szerint a "white food", vagyis a "fehér kaja" nem más, mint vajas kenyér, párizsi és krumpli, a bevándorlás meg szerintük ezért is fontos, mert a migráns ételek színt visznek ebbe az unalomba. Itt az ideje tehát, hogy az ételekről beszélgessünk egy kicsit. Rábíznád a városod egy olyan polgármesterre, aki transzneműekkel korbácsoltatja magát? – The Right Brothers
Ti rábíznátok a városotok vezetését, és ezáltal közvetett módon az életetek irányítását valakire, akit bármikor megalázhatnak, és tulajdonképpen saját magából csinál hülyét rendszeresen? Nem, nem Karácsony Gergelyről van most szó, hanem egy kaliforniai polgármesterről, aki egy transzneművel korbácsoltatta meg magát nyilvánosan, ráadásul egy bingó esten. Elgondolkodtató, hogy annak idején, ha egy politikusról kikerült egy ilyen videó, akkor könyvelhette, hogy a karrierjének annyi, még akkor is, ha mondjuk történetesen meleg volt, mert az emberek ezen felháborodtak. Ezen kívül beszélünk arról is, hogy mi az a “white food”, vagyis a fehérek étele, hiszen sokan mostanában épp azért érvelnek az illegális bevándorlás mellett, mert állítólag nekik sokkal jobb a gasztronómiájuk. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után