eu-csúcs
EU-csúcs – Salvini: Orbán Olaszország mellett áll, miközben a római kormányfő és baloldali európai barátai Olaszországot támadják
Matteo Salvini, a Liga vezetője vasárnap nyilvánosságra hozta azt az sms-üzenetet, amelyben a brüsszeli EU-csúcson résztvevő Orbán Viktor leszögezte, hogy Magyarország szilárdan Olaszország oldalán áll. Salvini úgy reagált, Orbán Olaszország mellett áll, miközben a római kormányfő, Conte és a baloldali Demokrata Párt európai barátai Olaszországot támadják. Az olasz kormányhoz közeli Il Fatto Quotidiano és más újságok váratlan gólpassznak nevezték Orbán Viktor kijelentéseit. A kommentárok hangsúlyozták, hogy bár Magyarország is saját érdekeit követi, Hollandiával szemben kiállt Olaszország és a római kormány mellett. Carlo Fidanza, az Olasz Testvérek európai parlamenti delegációvezetője Twitter-bejegyzésben kijelentette: Pánik a baloldalon, Orbán Viktor Olaszország oldalára állt, most hogyan fogják továbbra is főgonoszként jellemezni? Nevetségesek. EU-csúcs – Merkel szerint nem jósolható meg, hogy sikerül-e megállapodásra jutni (Frissítve!)
Nem jósolható meg, hogy a most zajló európai uniós csúcsértekezleten sikerül-e megállapodásra jutni az uniós költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó gazdasági mentőcsomagról, ugyanis a sok jóakarat ellenére az álláspontok még mindig távol állnak egymástól – közölte Angela Merkel német kancellár vasárnap Brüsszelben, a csúcstalálkozó harmadik munkanapjára érkezve. Emmanuel Macron francia elnök szerint nem az elvekről folyik a vita, amikor egy példátlan egészségügyi és gazdasági válsággal néz szembe Európa, amelyet egységben lehet csak leküzdeni. Sebastian Kurz osztrák kancellár a takarékos, más megközelítés szerint fukar négyek – Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország – erős emberévé vált , Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pedig azt mondta, hogy két nap tárgyalás után sem sikerült dűlőre jutni a lengyel szempontból legfontosabb kérdésekben, a költségvetés és a jogállamiság kérdésében.