európai bizottság
Európai uniós jog? Ugyan már, az EU-t se érdekli!
Az Európai Unió a jog és a demokrácia hazája – ezzel próbálják beetetni az itt élő embereket, de egy Tavares-jelentésen, egy Sargentini-jelentésen és számtalan packázáson túl már egyre naivabbnak kell lenni ahhoz, hogy elhiggyük ezt. Ha pedig olyan, hétköznapibb ügyekben is megkapirgáljuk a brüsszeli technokrata kaszt által felmázolt demokráciafestéket, mint a szlovák kárpótlás, akkor kiderül, hogy az Unió nagy ívből tesz a polgáraira, de még a saját jogszabályaira is. Csak a nagybefektetők jöjjenek, mozogjanak a sok pénzükkel – lehetőleg a brüsszeli politikusok körül. Valahogy így képzelik az EU-t ezek a vízfejű, bürokrata mozgó morálpénztárcák.Hivatalosan is Frans Timmermans lett az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje
Egyedüli jelöltként hivatalosan is Frans Timmermanst, az Európai Bizottság első alelnökét választotta listavezetőjévé szombati lisszaboni kongresszusán az Európai Szocialisták Pártja (PES).A tétlenség csodát tett – Az Európai Bizottság szerint megszűnt az illegális bevándorlás
Az Európai Unió (EU) partnerországokkal folytatott együttműködése elmélyült, a külső határok védelme javult, az illegális migránsok száma a migrációs válság előtti szintre esett vissza – közölte az Európai Bizottság az európai migrációs stratégia végrehajtása terén elért eredményekről kedden közzétett jelentéséből.Boszniában is használják már az állítólag csak Görögországban érvényes migránskártyákat
Névtelen bankkártyára bukkant az M1 Boszniában forgató stábja, az eszköz bal felső sarkában az uniós zászló, mellette az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának logója található. Egy tizenhat jegyű kártyaszámmal van ellátva, érvényességi ideje jövő júniusig szól. Lényeges, hogy a kártyatulajdonos neve nincs rajta, nem úgy, mint az átlagos bank- vagy hitelkártyáknál.Visszatérhetnek a komcsi bírák a lengyel bíróságok élére - Az Európai Bizottság elégedett
Az Európai Bizottság "elégedett" a lengyel legfelsőbb bíróság tagjainak nyugdíjazásáról szóló, sokak által bírált törvény tervezett módosításával - közölte csütörtökön a brüsszeli testület egyik szóvivője. A törvénymódosítás értelmében a legfelsőbb bíróság és a legfelsőbb közigazgatási bíróság nyugalmazott bírái igény esetén visszatérhetnek munkahelyükre.Junckerékhez fordul a Jobbik a Gruevszki-ügyben
Az Európai Bizottsághoz (EB) fordul a napokban a Jobbik a Gruevszki-ügyben - jelentette be Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese, frakcióvezetője a Mirkóczki Ádámmal, a nemzetbiztonsági bizottság elnökével közös szerdai sajtótájékoztatóján, közölve, már készül az ezzel kapcsolatos beadványuk.A migránskártyák ügyében tett fel kérdéseket az ENSZ-nek és az Európai Bizottságnak Szijjártó Péter
Kérdésekkel fordult az Európai Bizottság és az ENSZ illetékeséhez Szijjártó Péter a számos migránsnak és menekültnek kiosztott, név nélküli bankkártyák ügyében – ezt a tárcavezető jelentette be hétfőn az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásának szünetében.Az uniós szakminiszterek szerint nem nyithatók újra a Brexit-tárgyalások
Nem nyithatók újra a tárgyalások a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás tervezetéről, annál jobb kompromisszumot ugyanis nem lehet elérni – jelentette ki több bennmaradó európai uniós tagállam szakminisztere is hétfőn Brüsszelben.Juncker újratöltve - Isiászos libsi felemás cipőben (Videóval!)
Egy, a Facebookon terjedő videó tanúsága szerint egy csütörtöki sajtótájékoztatón ismételten jó hangulatban volt Jean-Claude Juncker. A néhány másodperces felvételen az látható, hogy az Európai Bizottság elnökének sajnálatos módon kiújulhatott a betegsége, ugyanis komoly nehézséget jelentett számára néhány lépés megtétele is. Juncker a sajtótájékoztató közepén kezd el bóklászni a pulpitusnál, ami nem kis zavart okoz. Végül némi segítséget nyújtanak Európa vezetőjének, hogy legalább megtalálja a kivezető utat. A képkockákon kiszúrtuk, hogy már az öltözködés során is megzavarhatta valami Juncker figyelmét, ugyanis - valószínűleg véletlenül - felemás cipőt vett fel.Ajánljuk még

















