európai bizottság
Tusk: a lengyel ügyet nem az Európai Tanácsban kell megtárgyalni
A lengyelországi helyzet kérdése nem fog szerepelni az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács februári csúcstalálkozójának napirendjén - közölte Donald Tusk, a tanács elnöke hétfőn Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott Andrzej Duda lengyel államfővel. Tusk azt sem szeretné, ha lengyel belpolitikai viták folynának a tanács előtt. Mindez azért különösen érdekes, mert Tusk a legutóbbi lengyel parlamenti választáson vesztes Polgári Platform alapítója és ilyen módon azt utasítja el, hogy legfőbb politikai riválisaikat pellengérre állítsák az általa vezetett uniós fórum előtt. Emlékezetes, a magyar ellenzék ugyanakkor vehemensen bírálja a kormányt a Magyarországról folyó uniós viták során, nem ritka az sem, hogy képviselőik szankciókat javasolnak, illetve szavaznak meg az ország ellen Brüsszelben. Ajánljuk még
Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron. „Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve. Kézilabda - Nem kaptunk szabadkártyát a vébére, így veszélyben az olimpia is!
Nem sportszakmai döntés született a férfi kézilabda-világbajnokság szabadkártyáiról, így hiába pályáztunk, mégis lemaradunk a vébéről. Hiába volt 92 lakója, a migránsvilla a helyiek szerint olyan volt, mint egy szellemház
Nem tudni mikor érkeztek és hogyan látták el magukat az illegális migránsok a 12. kerületi villában. A környéken lakók már régóta nem tapasztaltak mozgást a sem a házban, valamit az ahhoz tartozó telken sem. Úgy gondolták, hogy egyszerű munkások költöztek be az ingatlanba. Csütörtök este a rendőrség egy névtelen bejelentés alapján 92 illegális migránst talált a Béla király úti villában. Mivel az elfogottak nem tudták magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni, ezért a hatóságok visszavitték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.