európai parlament
Vádat emeltek Szegedi Csanád és társai ellen költségvetési csalás miatt
Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt Szegedi Csanád volt jobbikos európai parlamenti képviselő és hét társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség a Fővárosi Törvényszéken.Két pedofillal is kapcsolatot tart a szivárványcsaládos svéd EP-képviselő – íme, a velőtrázó részletek
Fredrick Federley svéd európai parlamenti képviselő, az LMBTQ-jogok és a szivárványcsaládok egyik élharcosa több, mint egy éve él együtt egy börtönből akkor szabadult, 42 éves pedofil férfival. Újdonsült párját szinte azonnal odaköltöztette björbói birtokára, ahol volt férjével/feleségével közösen örökbe fogadott gyermeküket, a 10 éves Lillit neveli. A képviselő új partnerét 2014-ben 9 év börtönre ítélték 22 rendbeli, kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális erőszak és 38 rendbeli gyermekpornográfia vádjával. Svéd lapok szerint januárban szabadult, de már tavaly rövidebb-hosszabb időkre elhagyhatta pártfogó felügyelete mellett a büntetés-végrehajtási intézetet. Ekkor szövődhetett szerelmük Federleyvel. Egyszóval teljességgel kizárt, hogy szörnyű bűneiről új párja ne tudott volna. És ez még mind semmi. A Stoppa Pressarna svéd oknyomozó portál azt is megtudta, hogy Federley már korábban is szoros kapcsolatot ápolt egy norvég pedofil férfival, akivel együtt jártak brüsszeli szexpartikra, melegbárokba. Azt a férfit a közelmúltban ítélték el gyermekpornográf felvételek birtoklása és terjesztése miatt. A 46 éves férfi Telegram-üzenetekben csecsemő- és óvodáskorú gyermekekkel való szexuális együttlétről fantáziált. A vállaltan homoszexuális politikus, Fredrick Federley mindezek ellenére a mai napig nem mondott le. Pártja és a frakciója falaz neki, míg ő állítólag betegszabadságon van.Alapjogokért Központ: hantázik az EU Bírósága a Sargentini-ügyben
Újra jogellenes módszerekkel küzd az EU a jogállamiságért. Most az uniós bíróság főtanácsnoka állítja azt az EP-ben kétharmados többséget igénylő Sargentini-jelentés szavazásáról, hogy a kétharmad az nem is különleges többség; valamint azt is, hogy amikor egy képviselő aktívan megnyomja a „tartózkodom” gombot, azt valójában úgy kell tekinteni, mintha nem szavazott, ott se lett volna. Michal Bobek ezzel a jogot valójában a demokrácia ellen felhasználó érvelésével igyekszik legitimálni azt a Sargentini-jelentést, mely szintén megalapozatlan érvek alapján – és persze a multikulti elutasítása miatt – indította el Magyarországgal szemben a jogállamisági eljárást 2018 őszén – írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében az Alapjogokért Központ. Az alábbiakban a központ észrevételének változatlan szövegét közöljük.Kovács István lehet Szájer József utódja
Szájer József EP-képviselői mandátumát az Alapjogokért Központ alapítója, Kovács István veheti át, aki a pártlistán a 14.helyen szerepelt.Lemondott EP-képviselői tisztségéről Szájer József
Lemondott európai parlamenti (EP-) képviselői tisztségéről Szájer József, a lemondás december 31-ével hatályos. Szájer József közleményében azt írta: a lemondását vasárnap nyújtotta be David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének, döntése egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot. A politikus hangsúlyozta: lemondása nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, minden eddiginél ádázabb küzdelem tartalmával, a mostani vitában egyetért a magyar kormány álláspontjával, és támogatja azt - közölte a fideszes politikus vasárnap az MTI-vel.Navalnij: az EU-nak az orosz oligarchákat kellene szankcionálnia
Az Európai Uniónak az orosz oligarchákat kellene szankcionálnia ahelyett, hogy magas rangú állami vagy katonai tisztviselőkre vet ki büntetőintézkedéseket – hívta fel a figyelmet Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus pénteken, az Európai Parlament külügyi bizottságával szervezett videokonferencián.Brüsszel szerint a melegek és a migránsok jogai az alapvető emberi jogok
Egészen botrányos jelentést fogadott el csütörtökön az Európai Parlament az alapvető jogok helyzetéről az unióban. A dokumentum a 2018–2019-es időszak tekintetében vizsgálja a szerintük alapvető jogokat az egyes tagállamokban. De eközben persze az Európa identitását meghatározó alapvető értékeket és az azokhoz való jogokat teljesen figyelmen kívül hagyja. Inkább a szexuális identitásukban a normálistól eltérő LMBTQ+ (a legújabb megnevezése a szexuális devianciáknak) emberek, a migránsok jogainak, valamit a nők terhességmegszakításhoz való jogának helyzetét dramatizálták. A genderellenes mozgalmak, a győlöletbeszéd és a rasszizmus fenyegető terjedését komoly veszélyként értékelték, és azt is sérelmezik, hogy a tagállamok kiadásainak csökkentése többek közt a fenti sérülékeny csoportokat hátrányosan érintette. A képviselők által megszavazott állásfoglalás a jogállamisággal és alapvető jogokkal foglalkozó uniós eljárás intézményének megalkotását szorgalmazza. A megszavazott állásfoglalás egyes részeit elég nehéz másként értelmezni, mint hazánk és Lengyelország újabb megfenyegetésének.Liberális össztűz a magyar és lengyel vétó ellen az EP-ben
Az állam- és kormányfők decemberi csúcstalálkozójának előkészületeiről vitázott szerda délelőtt az Európai Parlament: az ülésen a költségvetési patthelyzet kérdése, a magyar és a lengyel vétók is hangsúlyos szerepet kapnak – írja a Magyar Nemzet. Az ülésen heves vita zajlott a magyar és a lengyel vétókról, a testület jobboldali politikusai szerint az EP egyszerűen kiprovokálta a költségvetési vétókat, hiszen a beharangozott jogállamisági feltételrendszer nem fér össze az uniós alapszerződésekkel. Jobboldali képviselők szerint a szándék egyértelmű: Brüsszel változást akar látni a jelenleg konzervatív vezetésű országok élén.Ajánljuk még

















