Pesti Srácok

Deutsch Tamás bocsánatot kért kijelentései miatt az Európai Néppárt tagjaitól

null

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az EP néppárti (EPP) képviselőcsoportjának címzett levélben kért bocsánatot a frakciót és vezetőjét bíráló kijelentéseiért, ugyanis – mint közölte – nem állt szándékában egyetlen képviselőt, a pártcsalád egyetlen tagját sem megsérteni. Az EP-képviselő erről Brüsszelben nyilatkozott kedden.

A képviselő azzal összefüggésben nyilatkozott, hogy Othmar Karas néppárti EP-képviselő december elején a magyar politikus kizárását kezdeményezte az Európai Néppárt (EPP) uniós parlamenti frakciójából Deutsch Tamás azon nemrégiben tett kijelentése miatt, amely párhuzamba állította az EP néppárti frakciójának és a frakció vezetőjének, Manfred Webernek a jogállamisági mechanizmus melletti kiállását a XX. század önkényuralmi rendszereinek módszereivel. Deutsch Tamás magyar újságíróknak kijelentette: a néppárt ereje az egységében és a sokszínűségében van, ettől tud a legnagyobb támogatottsággal bíró európai politikai pártként működni.

– vélekedett. Szerinte a szerda esti néppárti frakcióülésen a korábbinál higgadtabb, nyugodtabb és józanabb tanácskozás várható az előterjesztésről.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

– emelte ki. Deutsch Tamás levelében kiemelte: nem állt szándékában senkit sem megsérteni. Sem a képviselőcsoport vezetőjét, sem a frakció tagjait, sem pedig a politikai családot.

– fogalmazott. A képviselő reményét fejezte ki, hogy a kialakult feszültségek feloldhatók és a frakció folytatni tudja munkáját az Európai Unió erősítése érdekében.

– tette hozzá a politikus.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.