európai unió
Ifj. Lomnici Zoltán szerint az NGO-k kárt okozhatnak a jogállamisági mechanizmus megítélésében
Ifj. Lomnici Zoltán úgy látja, hogy a jogállamisági jelentésekkel kapcsolatban olyan témákban fejthetik ki véleményüket a nem kormányzati szervezetek (NGO-k), amelyekhez nincs megfelelő szakértelmük és ezzel kárt okozhatnak.A brit cégek csaknem fele szerint nehezebb a kereskedelem az EU-val
A brit cégek csaknem felének okoz nehézséget az alkalmazkodás az Európai Unióval éppen egy éve aláírt kereskedelmi és együttműködési megállapodás (TCA) feltételeihez – áll a Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) pénteken ismertetett nagyszabású felmérésében.A Brexitről való tapasztalatairól beszélt a brit nagykövet
Az Egyesült Királyság már egy éve távozott az unióból. A tapasztalatokról Paul Fox, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete beszélt a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában. Paul Fox nagykövet elmondta: a mostani helyzetben a leglényegesebb, hogy kialakítsuk a kapcsolatok új formáját, amelyek a kilépési és kereskedelmi megállapodáson nyugszanak.EU-csúcs – Kevés a megállapodás, annál több a nyitott kérdés
Az Európai Unió állam- és kormányfői, vagyis az Európai Tanács évzáró csúcstalálkozót tartott csütörtökön – erről kérdezték Baraczka Esztert, a közmédia brüsszeli tudósítóját a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában. Egy-egy tárgyalás után mindig következtetések címszó alatt jön ki az elfogadott eredményekről szóló dokumentum és ebben szerepel a járványügy, a válságkezelés és a reziliencia, azaz az EU valamilyen formájú ellenálló-képessége; szerepel benne a biztonság és a védelem, a migráció külső vonatkozásai, valamint a külkapcsolatok.Szijjártó Péter: Brüsszel cserben hagyja a Nyugat-Balkánt (Videó!)
Szijjártó Péter a közösségi oldalára feltöltött videóban hangsúlyozta, hogy az EU-s szakminiszterek előző heti ülésén ismét cserben hagyták a Nyugat-Balkánt, ugyanis még mindig nem indulhattak meg a csatlakozási tárgyalások Észak-Macedóniával, miközben erről már másfél évvel ezelőtt döntés született.Bezzegromániában 238, nálunk nullaszázalékos gázáremelés volt idén
Január óta átlagosan 55 százalékkal emelkedtek a lakossági gázárak Európában - írta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Hortay Olivér, a Századvég Gazdaságkutató energetika-üzletágának vezetője. Közölte, a legnagyobb (238 százalékos) növekedés Romániában volt, Magyarországon pedig - a rezsicsökkentési programnak köszönhetően - az árak nem változtak.Harminc éves csúcson az euróövezeti infláció novemberben
Az előzetes adatoknak megfelelően harminc éves csúcsra emelkedett az infláció novemberben az euróövezetben az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala pénteki jelentése alapján.Orbán Viktor: megvédtük a rezsicsökkentést, megvédtük a magyar családokat (videó!)
Az energiaár emelkedését meg kell fékezni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán megjelent videójában, amelyen a kormányfő a most zajló brüsszeli csúcs aktuális helyzetéről számolt be.Orbán Viktor Brüsszelben: a rezsiharc folytatódik
Kezdetét vette az EU kormányfőinek csúcstalálkozója Brüsszelben. A tanácskozás központi témája az európai energiaválság lesz. Ennek kapcsán Orbán Viktor közösségi oldalán közzétett videobejegyzésében kijelentette, hogy a visegrádi országok azért küzdenek, hogy olcsóbb legyen az energia a családoknak. A kormányfő az együttműködésben Bulgáriára is számít.Ajánljuk még

















