európai unió
Szijjártó: Az EU elhibázott migrációs politikáját folytatná az ENSZ
Az ENSZ nem tanult az EU hibáiból - mondta a világszervezet migrációs csomagjáról szólva a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán kedd reggel.Kovács Zoltán: Hazugságokat terjeszt Magyarországról a liberális média
A Sargentini-jelentés és annak visszhangja az állatorvosi lova annak, hogy mennyire aszimmetrikus médiatérben kell dolgoznia a magyar kormánynak – hangsúlyozta Kovács Zoltán. A kormányszóvivő a Magyar Időknek adott interjúban elmondta: a Soros György alapítványai által támogatott NGO-k és honlapok magukat újságírónak kiadó politikai aktivistái is ezt a torz kommunikációt szolgálják. Úgy látja: az Európai Unióban uralkodó kettős mérce miatt a magyar álláspont terjesztésének hatékony eszköze a közösségi média, a blogok, a Facebook és a Twitter, a Kormányinfó pedig mára viszonyítási ponttá vált.George Friedman: Az EU többet foglalkozik Magyarországgal, mint a saját problémáival
George Friedman a Heteknek adott, pénteken megjelent interjújában arról beszélt, hogy miért hasztalan a Sargentini-jelentés, az EU az összeomlás jeleit mutatja, Magyarország pedig kivételes történelmi pillanatban van. A neves amerikai elemző szerint a Sargentini-jelentés elfogadása az Európai Unió részéről hatalmas felelőtlenségre vall, mert miközben Nagy-Britanniát próbálják meg magukhoz minél közelebb tartani és a jobboldali pártok népszerűségének gátat szabni, közben teljesen hasztalan támadást intéznek Magyarország ellen.Sorosista kormányfővel utazgatott az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője
Luxusrepülőn utazott együtt Federica Mogherini - aki az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, egyben a Juncker-bizottság alelnöke - a szocialista Zoran Zaev, macedón szociáldemokrata miniszterelnökkel. A közös repkedésről készült fotót a Tűzfalcsoport szúrta ki az Instagramon. A kép azóta már persze nem érhető el a közösségi oldalon.Ez lesz az első EP-választás, ami Európa jövőjéről szól
A 2019-es európai parlamenti választás a kontinens jövőjéről szól majd - jelentette ki az Országgyűlés elnöke a lengyel parlament alsóházának, a szejmnek az elnökével közösen az M1 aktuális csatornának adott, szerda este sugárzott interjúban. Kövér László úgy fogalmazott: a választás után meg fog változni Brüsszel magatartása, mert más lesz az Európai Bizottság és az EP összetétele. Marek Kuchcinski arról beszélt, hogy a következő évek legfontosabb európai kérdése a migráció lesz.Nem adna kedvezményeket az uniós állampolgároknak a Brexit után a britek többsége
A britek többsége támogatja azt a kormányzati tervet, hogy a letelepedési és munkavállalási céllal Nagy-Britanniába érkező uniós állampolgárokra a brit EU-tagság megszűnése után (Brexit) ne vonatkozzanak kedvezményesebb bevándorlási szabályok, mint az Európai Unión kívüli országokból érkezőkre.Szijjártó: Magyarország a Brexit ellenére is a legszorosabb együttműködésre törekedik Nagy-Britanniával
Magyarországnak az az érdeke, hogy Nagy-Britannia és az Európai Unió között a lehető legmélyebb és legátfogóbb szabadkereskedelmi megállapodás jöjjön létre attól az időponttól, hogy Nagy-Britannia kilép az EU-ból – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon a találkozón, amelyet az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakának nyitónapján, helyi idő szerint kedden folytatott brit kollégájával, Jeremy Hunttal New Yorkban.Kövér: A magyar társadalom erkölcsi többsége nem szorulhat kisebbségbe
Nem szabad hagynunk, hogy a magyar társadalom erkölcsi többségét felmorzsolják és politikai kisebbségbe szorítsák – jelentette ki az Országgyűlés elnöke szombaton Zalaegerszegen, a megyei önkormányzat díszközgyűlésén.Johann Gudenus: Ideje elismerni Magyarország teljesítményét
Elítéljük a Sargentini-jelentést és az Európai Parlament által alkalmazott eljárást – nyilatkozta az osztrák Szabadságpárt, az FPÖ frakcióvezetője az M1 tévécsatornának. Johann Gudenus, aki hazájában az Osztrák-Magyar Barátságot ápoló bizottság elnöke, azt mondta, el kellene ismerni a magyarországi folyamatokat.Ajánljuk még

















