Tőkés László: Az EU-ban nem történt kisebbségpolitikai változás

Sajnálatos, hogy az Európai Unió ingerküszöbét sem üti meg a kisebbségi kérdés, ami azt jelenti, hogy távolról sem ment végbe kisebbségpolitikai változás az unióban - jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti (EP) képviselő Brüsszelben kedden.
A képviselő az Unió, Erdéllyel - Unió Európával címmel rendezett konferencián elmondta: ahogy a mintegy 50 millió kisebbségi sorsa, úgy a kommunista múlt sem üti meg a nyugat-európai fejlett demokráciák ingerküszöbét. Ez azt jelzi, hogy komoly ellenállással szemben kellett ezeket a célokat, eszményeket érvényesíteni az elmúlt 12 év parlamenti munkája során - jelentette ki. Különösképpen érvényes ez a migrációs válság idején, amikor nemcsak az "elhanyagolható kisebbségek", hanem a nagy nemzetek keresztény identitása is veszélybe kerül.
A migrációs válság eszkalálódása időszakában megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy a fejlett Nyugat az illegális bevándorlók emberi jogait őshonos kisebbségi polgárainak jogainál többre tartja, sőt, még a saját keresztény-nemzeti és európai identitását is hajlamos feledni és feladni
- fogalmazott. Elmondta továbbá, hogy Románia és Magyarország uniós tagsága a magyar nemzetet megosztó mesterséges határok megszűnését, illetve átjárhatóságát szentesítette, ezáltal pedig a nemzet határok fölötti újraegyesítése előtt nyitotta meg az utat. Ez a határokon túlra szakadt erdélyi és más - felvidéki, délvidéki és kárpátaljai - magyar közösségek egyéni és kollektív jogai, a kisebbségi magyarok ügye "nemzetköziesítésének" a lehetőségét hozta magával.

Továbbra is azt a szempontot tarjuk elsődlegesnek, hogy egy ateista állam nyűgét lerázva, a nemzetek Európájában és a Kárpát-medencében mi is európaiak, magyarok és keresztények lehessünk
- fogalmazott Tőkés László.
Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök Tőkés László 12 éves európai parlamenti munkásságát méltató beszédében "nagy harcosnak" nevezte az EP-képviselőt, aki nem viseli el a diktatúrát.
Azon kevesek közé tartozik, aki felvállalja és hirdeti a kereszténységet, a keresztény etikát és gondolkodásmódot az Európai Parlamentben. Nem mondott le arról a célról sem, hogy az őshonos európai kisebbségeket elismertesse, számukra alapvető jogokat próbáljon biztosítani
- húzta alá Schmitt Pál.
Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke beszédében kiemelte: Tőkés László új dimenziót hozott az európai politikába. Mint hangsúlyozta, az erdélyi képviselő egész élete harc az elnyomás ellen. De nemcsak az elnyomás alatt, hanem azt követően is harcolt a kisebbségek jogaiért, az egyenjogúság, az emberi jogok érvényesítéséért.
Őshonos európai kisebbségként jelen lenni, kiállni az emberi jogokért az Európai Parlamentben kihívás. Tőkés László uniós parlamenti mandátumának fő pilléreit a kisebbségek ügye, a kereszténység, a kommunizmus elleni harc, a kultúra védelmének felszínen tartása jelentette a mindezt lenéző, néha agresszív baloldali közegben
- emelte ki Németh Zsolt.
Forrás: MTI; Fotó: MTI