facebook-komment
Facebookos komment miatt emeltek vádat egy férfi ellen - A kamuprofil mögé bújt szájhős akár letöltendő börtönt is kaphat
Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt történt, hogy egyik kolléganőnkre gyűlöletcunami zúdult a Facebookon a saját közösségi oldalára írt bejegyzése miatt, amiben a szivárvány jelentéséről írt. Néhány óra alatt több százan szóltak hozzá a poszthoz, amihez jelentősen hozzájárult az is, hogy néhány ellenzéki politikus - így Jakab Péter, Lendvai Ildikó és Bősz Anett - országos médiaorgánumban hergelték a balliberálisokat Jurák Kata ellen. Bár a jobboldali újságírók rendszeresen kapnak fenyegető hangvételű, trágár üzeneteket, melyekben kibelezésről, felakasztásról, megerőszakolásról írnak, eddig eredménytelen volt, ha feljelentést tettek, a Facebook ugyanis nem igazán segítette a nyomozók munkáját adatvédelmi és mindenféle szabályokra hivatkozva. Egészen mostanáig. Kolléganőnk Szalai István ügyvéd segítségével feljelentést tett az ügyben ismeretlen tettes ellen, majd bravúros rendőri nyomozati munkának köszönhetően sikerült a "lehetetlen": nem csupán megtalálták, de vádat emeltek és elítélték a kamuprofilból fenyegetőző férfit. Nézzük, miről is van szó.