fájdalomcsillapító
A marihuána helyett sok fiatal már a fájdalomcsillapítókhoz nyúl – A Drogkutató Intézet vezetőivel beszélgettünk (VIDEÓ!)
A kábítószerek közül az egész EU-ban messze a legtöbben továbbra is marihuánát fogyasztanak, de a drogok fókusza kezd eltolódni a gyógyszerek irányába. Főként a fiataloknál tapasztalható ez a tendencia, akik az otthoni fiókokban megtalálható fájdalomcsillapítókhoz nyúlnak, amit esetenként például alkohollal "bolondítanak" meg -mondta a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója. Molnár István Jenő hozzátette, hogy Kanadában már megfigyelhető, hogy a társadalom nagy része az apró gondokra is fájdalomcsillapítót szed, ide vezethető vissza az ott jelen lévő opioid válság is. A sok munka és tanulás miatt pedig igencsak elterjedőben vannak az úgynevezett okosdrogok, amik serkentik az agy működését. 2010-től kezdve viszont a szintetikus, úgynevezett dizájner drogok vették át a kemény drogok, mint például a heroin szerepét. A magyarországi droghelyzetet illetően viszont riadalomra nincs ok, nem állunk olyan rosszul, mint ahogyan azt sokszor akár a médián keresztül érzékeltetik velünk -fűzte hozzá. Németországban viszont a baloldal egyik fő kampányüzenete az volt, hogy legalizálják a marihuánát, ami nem csak az országra, hanem egész Európára hatással lehet- ezt már Ozsváth Kálmántól az intézet igazgatójától tudtuk meg, aki felhívta a figyelmet arra, hogy már a filmekben is megfigyelhetjük, hogy az alkohol fogyasztásának bemutatását a drogok váltották fel, így próbálják a szereket elfogadottá tenni alattomos módon. Beszélgetésünk során pedig azt is megtudtuk, hogy a milyen hatással van az emberi agyra a marihuána fogyasztása, különösen, ha azt fiatalon kezdi el használni az ember és ha az alkoholt igen, a füvet miért nem jót ötlet legálissá tenni.A túladagolt fájdalomcsillapító végezhetett egy beteggel
Két orvos úgy rendelt el fájdalomcsillapító terápiát egy szívelégtelenség miatt kórházban fekvő idős beteg részére, hogy azt nem tüntették fel a kórházi lázlapon, továbbá egyikük nem tájékoztatta az éjszakai műszakot átvevő társát arról, hogy a beteg már kapott fájdalomcsillapítót. A Budai Központi Kerületi Bíróság két orvost és egy ápolót pénzbüntetésre ítélt foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt.Ajánljuk még










