fegyverszállítás
A svájci elnök ellenzi a fegyverszállítást Ukrajnának
Svájc az ukrajnai háború tükrében is szeretné megőrizni az alkotmánya által előírt hagyományos semlegességét, és jelenleg ellenzi a háborúban álló Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat - erősítette meg Alain Berset, a svájci konföderáció elnöke kedden az ENSZ-ben.A Momentum még mindig fegyvert akar küldeni Ukrajnába
Az ATV műsorának vendége volt a momentumos Bedő Dávid, aki amellett, hogy támogatja a fegyverszállítmányokat "kemény kérdéseket" szeretne feltenni a miniszterelnöknek.Scholz: Kína leszögezte, hogy nem szállít fegyvereket Oroszországnak
Olaf Scholz német kancellár vasárnap arról beszélt, hogy Kína kijelentette: nem szállít fegyvereket Oroszországnak az Ukrajna elleni háborújához, ami arra utal, hogy Berlin kétoldalú biztosítékokat kapott Pekingtől a kérdésben – számolt be a Politico.VG: minimum egy évvel meghosszabbítaná a háborút, ha Kína fegyverrel segítené az oroszokat
Katonai szakértők szerint jogosak a nyugati aggodalmak, az esetleges kínai katonai segítség jelentősen növelné az orosz hadsereg esélyeit Ukrajnában – írja a Világgazdaság.Hidvéghi Balázs: az EP elnökének háborúpárti kijelentései elfogadhatatlanok
Hidvéghi Balázs közleményben reagált Roberta Metsola EP-elnök nyilatkozatára, amelyben felszólította az uniós tagállamokat, hogy küldjenek még több fegyvert Ukrajna támogatására, és komolyan vegyék fontolóra vadászgépek szállítását is.Az EP elnöke további nyugati fegyverszállítmányokat szorgalmazott Ukrajnában
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szombaton a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városban tett látogatásán azt szorgalmazta, hogy az uniós tagállamok küldjenek még több fegyvert Ukrajna támogatására, és komolyan vegyék fontolóra vadászgépek szállítását is.Szerbia kétségbeesetten mentegetőzik, hogy nem adott el fegyvereket Ukrajnának
Sem Oroszországnak, sem Ukrajnának nem adott el vagy szállított fegyvert Szerbia azóta, hogy kitört az ukrajnai háború – szögezte le Ivica Dačić szerb külügyminiszter pénteken, Belgrádban, arra reagálva, hogy Moszkva magyarázatot kért Belgrádtól arra: szerb gyártmányú fegyverek jelentek meg az ukrán harcoló félnél.Kiszuperált, hadrendből kivont svájci Leopardokkal pótolná Németország az ukránoknak küldött modern harckocsikat
Hadrendből kivont Leopard harckocsikat vásárolna a német kormány Svájctól, hogy részben így pótolják azokat a harcjárműveket, amelyeket Ukrajnának küldenek – közölte a svájci kormány pénteken.Német védelmi miniszter: Ukrajna 300 harckocsit kaphat Nyugatról
Ukrajna 300 harckocsit kaphat Nyugatról az orosz támadás elleni védekezéshez, köztük 62 darabot a legmodernebbnek számító Leopard 2-esekből – mondta a német védelmi miniszter egy vasárnapi interjúban. Boris Pistorius a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban kiemelte: bízik abban, hogy sikerül megvalósítani azt a német–lengyel kezdeményezést, hogy az orosz agresszió elhárítását segítő nyugati országok két harckocsizó zászlóaljnyi, azaz 62 darab Leopard 2-essel segítsék az ukrán hadsereget.Ajánljuk még

















