fekete péntek
Fekete péntek forever
Miközben a terrorizmus, akár Damoklész kardja a nyugat emberének feje felett lóg, miközben milliónyi szerencsétlen vándorol szerte a világban, sokan nem restek a globális problémáktól jól távol tartva magukat, a bevásárlóközpontok felszínes, de annál izgalmasabb fogyasztói versenyébe fejest ugrani. Mert új és új ingerekre vágynak. Mert lassacskán már nem a valóságban, hanem a végtelen „szerzés” virtuális világában érzik csak boldognak magukat. Még akkor is, ha e boldogság csak látszat, valójában önáltatás, önbecsapás. A fogyasztás pedig – akár a boldogtalan versenyfutás – nemzetközileg intézményesül, majd nevet is kap. Fekete péntek, amely ugyan ebben az évben november 29-re datálódott, de minálunk – mert nekünk mindig több kell! – most már rendszeresen, minden egyes pénteken meg kell lennie – ellenben olyan, mintha valamiről lemaradnánk. Tömegnyomor, pánik, rongyrázás – Dübörög a Black Friday
Őrültek háza, pánikhangulat, tömegnyomor. Röviden így értékelhető az Egyesült Államokból érkező novemberi akcióhurrikán, vagyis a Black Friday (Fekete Péntek). Noha Magyarországon még gyerekcipőben jár (szerencsére), Amerikában már hagyomány, hogy a hálaadást követő első pénteken (idén november 23-án) 70-80, vagy akár 90 százalékkal leértékelt termékekért szállhatnak harcba az eltökélt vásárlók. Mert ezen a napon nincs is más feladata az embernek, mint őrült költekezésbe kezdeni, haszontalan holmikat vásárolni és csak remélni, hogy épségben kijutnak majd a halomnyi bevásárlózacskókkal az ominózus megaplázákból.