fekete péter
Megszületett a megállapodás: 3,5 milliárd forint többlettámogatást kapnak a budapesti színházak a tao-pénzek helyett (PS-videó)
A megszűnő tao-támogatások helyett sokkal átláthatóbb többlettámogatási rendszert hozott létre a kormány, mely átszervezések révén tud anyagi segítséget nyújtani az arra pályázók között. A színházak esetében is ez az eljárás; ez derült ki a Városházán tartott eseményen, ahol Tarlós István főpolgármester, Kásler Miklós miniszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője és Fekete Péter, a minisztérium államtitkára tartott közös sajtótájékoztatót. A kiemelt, közfeladatot ellátó színházak 3,5 milliárd forint támogatást kapnak, mely több, mint a múlt évi tao-hozzájárulás. Kásler Miklós és Fekete Péter elmondta, hogy a főpolgármester határozottan kiállt a fővárosi színházak érdekében; Tarlós István hozzátette, hogy országosan 37 milliárd forint többlettámogatás jutott a színházaknak, ebből a budapesti kiemelt színházak 3,5 milliárd forinthoz jutottak, az összeg pedig minden évben emelkedett. Az intézmények a jegybevétel alapján kapják meg a támogatást, de minden színház több támogatást kapott, mint tavaly. Fekete Péter államtitkár kifejtette, hogy a színházi- előadóművészeti intézmények alapfenntartását a működtetője továbbra is a korábban működő rendszer szerint végzi, a 37 milliárd forint pedig a többletpénz. Fekete Péter a PS-nek: „Csak akkor tudjuk, hogy merre tartunk, ha tudjuk, hogy honnan jöttünk”
Az tud szárnyalni, aki ismeri a gyökereit, amibe kapaszkodhat. Ilyen kapaszkodók a család és az iskola is, a szűkebb és a tágabb környezetünk. A kultúrpolitikának tehát nemzetinek kell lennie, és e téren bőven van lemaradás – fogalmazott a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Fekete Péter kulturális államtitkár. Arról is beszélt, hogy alapvetően megváltoztatnák a Nemzeti Kulturális Alap pályázati rendszerét és elbírálási módját, ugyanis jelenleg egy pénzelosztó szervezet, amelyben sokan alanyi jogon kapnak forrásokat, miközben egy olyan műhelynek kellene lennie, amely közös nemzeti célokat segítő, erősítő alkotások, művek születését támogatja, egyfajta mentori rendszerben.