Korábbi bűntársa végzett a Pilisben feldarabolva elásott felvidéki bűnözővel és annak párjával (Videóval!)Csibra Tibor Az alvilág titkai 2020 augusztus 14. Agyonlőtték, feldarabolták és kifosztották áldozataikat – egy férfit és egy nőt – azok az elkövetők, akiknek egyikét három hete vette őrizetbe a rendőrség a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével Esztergom környékén. Az ügyben a magyar és szlovák nyomozók együttműködésének eredményeképpen sikerült azonosítani a negyvenegy éves H. Zsoltot, illetve a negyvenkét esztendős K. Norbertet, utóbbi szlovák állampolgár – számoltak be a vizsgálat részleteiről a két ország rendőrségeinek illetékesei pénteki, budapesti sajtótájékoztatójukon. A jelenlegi adatok szerint a gyanúsítottakhoz hasonló életkorú férfi áldozat korábban együtt ült egy felvidéki börtönben K. Norberttel, az elhunyt huszonkilenc éves barátnője csupán rosszkor volt rossz helyen. K. Norbertet előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítja a rendőrség, a többszörös minősítés miatt a terhelt életfogytiglanra számíthat.
Hiába pedálozik Magyar Péter, Szegeden csak egy államférfi lesz Magyar ugar december 20. A klotyómanó napokig pörgött, porszemeket keresett a kórházi wc-ken, de hiába, Szegeden egy államférfi lesz, és az nem ő.
Nekem csak egy kérésem lenne a Bors különszámát betiltó bíróhoz Magyar ugar december 20. A jogállam lényege, hogy kénytelenek vagyunk együtt élni az olyan bírói döntések következményeivel is, amelyekkel nem értünk egyet.
Bütyök Szegeden is bemutatta az Orbán Viktor iránt érzett, csillapíthatatlan orális fixációját Magyar ugar december 20. Szegeden is bebizonyította szombaton Bütyök, hogy továbbra is menthetetlenül szerelmes Orbán Viktorba.
A feljelentgetők szerint túltolta a karácsonyi díszítést egy lakitelki nő, fel is nyomták az önkormányzatnál Magyar ugar