Pesti Srácok

Korábbi bűntársa végzett a Pilisben feldarabolva elásott felvidéki bűnözővel és annak párjával (Videóval!)

Agyonlőtték, feldarabolták és kifosztották áldozataikat – egy férfit és egy nőt – azok az elkövetők, akiknek egyikét három hete vette őrizetbe a rendőrség a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével Esztergom környékén. Az ügyben a magyar és szlovák nyomozók együttműködésének eredményeképpen sikerült azonosítani a negyvenegy éves H. Zsoltot, illetve a negyvenkét esztendős K. Norbertet, utóbbi szlovák állampolgár – számoltak be a vizsgálat részleteiről a két ország rendőrségeinek illetékesei pénteki, budapesti sajtótájékoztatójukon. A jelenlegi adatok szerint a gyanúsítottakhoz hasonló életkorú férfi áldozat korábban együtt ült egy felvidéki börtönben K. Norberttel, az elhunyt huszonkilenc éves barátnője csupán rosszkor volt rossz helyen. K. Norbertet előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítja a rendőrség, a többszörös minősítés miatt a terhelt életfogytiglanra számíthat.

A pénteki budapesti sajtótájékoztatón Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő főosztályának vezetője elmondta, hogy a szervezet hatáskörébe tartoznak az úgynevezett gyanús eltűnések is; a vizsgálat is ilyen alapon indult. Az ügy felderítését nagy mértékben segítette, hogy H. Zsoltot egy másik ügyben letartóztatták, majd bevallotta, hogy részt vett a holttestek feldarabolásában és eltüntetésében, emellett megmutatta a nyomozóknak Pilisszentiván mellett azt a helyet is, ahol az áldozatokat elásták. H. Zsolt állítása szerint a kettős gyilkosságot K. Norbert követte el 2016 februárjában, Budapesten, egy Duna-parti luxuslakásban a Marina Parton. H. Zsolt először csak konkrétumok nélküli, homályos utalásokat tett a bűncselekményre, az ingatlant azonban sikerült azonosítani. A rendőrség átkutatta a lakást, amelyet az áldozatok béreltek korábban, ám időközben felmondták a szerződést, a bérlő pedig hamis iratokkal igazolta magát. A 2018 januárjában tartott helyszíni szemlén látható, bűncselekményre utaló nyomokat nem találtak, mivel a bérlő és a tulajdonos is rendet tett időközben, sőt, új lakók is érkeztek. A rendőrök egyéb nyomok után kutattak, megvizsgálták a lefolyót, felszedték a parkettát, végül vérnyomokat találtak, amelyekből fel tudták építeni az áldozatok genetikai profilját. Egyikük sem szerepelt a magyar nyilvántartásban, a nemzetközi adatbázisban azonban már azonosítani tudták a negyvenhárom éves, magyar nemzetiségű J. István szlovák állampolgárt. Ezután közös magyar-szlovák nyomozócsoport alakult a férfi kapcsolatrendszerének feltérképezésére.

A szlovák és a magyar hatóságok képviselői a budapesti sajtótájékoztatójukon. Nemzetközi nyomozócsoport azonosította az áldozatokat és a feltételezett elkövetőket. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A budapesti sajtótájékoztatón Peter Vasilkó, a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség munkatársa arról számolt be, hogy az áldozat egy többszörösen büntetett előéletű férfi volt, aki engedély nélküli fegyverviselés, közokirat-hamisítás, emberrablás és zsarolás miatt volt ismert a hatóságok előtt, adóügyi bűncselekmények, bűnszervezet megalakítása miatt pedig több eljárás is folyamatban volt ellene és körözés alatt állt. A szlovák hatóságok azonosították a másik áldozatot, a huszonkilenc éves, büntetlen előéletű P. Enikőt, aki a nyomozók szerint mindössze rosszkor volt rossz helyen. A nő autóját később Budapesten találták meg. Vasilkó K. Norbertről elmondta, hogy a gyanúsított többször volt büntetve, egyebek mellett garázdaság, testi sértés és lőfegyverrel visszaélés miatt. Az őrnagy arról is beszélt, hogy J. István és K. Norbert közeli kapcsolatban álltak egymással, korábban zárkatársak voltak egy felvidéki börtönben és K. Norbert segítséget nyújtott későbbi áldozatának, hogy eltűnhessen a hatóságok elől. A vizsgálat adatai szerint K. Norbert a pénzéért, ékszerekért, aranyért, készpénzért és több gépkocsi megszerzéséért végzett J. Istvánnal. A feltételezett gyilkost három hete vették őrizetbe Esztergomnál, amikor belépett Magyarország területére; az akcióban a Terrorelhárítási Központ munkatársai is részt vettek. K. Norbert kihallgatásakor nem tagadta, hogy az áldozat vagyonát meg akarta szerezni, azt sem, hogy kitervelte a bűncselekményt, de azt állította, hogy a gyilkosságot H. Zsolt követte el. Utóbbi két éve mutatta meg a nyomozóknak, hogy hol ásták el Pilisszentiván környékén a feldarabolt holttesteket, amelyeket mésszel kentek be. Egy korábban megszólaló igazságügyi orvosszakértő szerint a mésszel valójában konzerválták a holttesteket, ezzel pedig megkönnyítette az azonosítást, bár megnehezíthették a gyilkosság idejének meghatározását.

PestiSracok facebook image

Petőfi Attila beszámolója szerint J. István vagyonos ember volt, aki barátnőjével együtt konspiratív életet élt; azért bujkált, mert korábban nyolc év szabadságvesztésre ítélték, amit ő nem akart letölteni. K. Norbert az áldozat üzleti ügyeiben segédkezett, a strómanja volt. A vezérőrnagy kiemelte: rég volt már Magyarországon olyan sikeres nyomozás, amelyben kezdetben olyan kevés nyom, bizonyíték volt, mint ebben az ügyben. Petőfi Attila külön köszönetet mondott a szlovák hatóságok képviselőinek a kiváló együttműködéséért. Kérdésre Petőfi Attila elmondta, hogy bár az eddigi adatok szerint az áldozat és a vélt gyilkosa is kőkemény bűnözők voltak, nincs olyan körülmény, amely arra utalna, hogy bármelyiküknek köze lett volna a felvidéki szervezett bűnözéshez. K. Norbertet előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítja a rendőrség, a többszörös minősítés miatt a terhelt életfogytiglanra számíthat.

Forrás: PS/MTI/Police.hu; Videók: Police.hu; Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.