Pesti Srácok

felfüggesztett kamarai tagság

Betartja-e a felfüggesztését Czeglédy, és mit hagy neki az ügyvédi kamara?

Magyar ugar 2020 november 15.
A Vas Megyei Ügyvédi Kamara vizsgálja, hogy betartja-e az ügyvédi tevékenység alóli felfüggesztése szabályait Czeglédy Csaba. Mint ismert, a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt ügyvéd-politikus kamarai tagságának felfüggesztését még 2018-ban kezdeményezte Budai Gyula, de egészen addig nem történt semmi, amíg a kormánypárti politikus azt nem találta mondani a PestiSrácoknak adott nyilatkozatában, hogy szerinte a kamara falaz Czeglédynek, és még az is lehet, hogy megvette őket kilóra, ugyanis az ügyvédi tevékenységet szabályozó törvény szerint, ha egy gyakorló ügyvéd 5 évet meghaladó börtönbüntetéssel fenyegető bűncselekmény vádlottja, egyéni mérlegelés alapján a kamarai tagsága felfüggeszthető. Czeglédy Csaba esetében 20 év börtönbüntetéssel fenyegető bűncselekmény a vád, ráadásul hasonló bűncselekmények miatt már korábban is el volt ítélve. Más ügyvédek ennél sokkal csekélyebb súlyú ügyekben, ha vádlottá vagy akár csak gyanúsítottá váltak, általában saját maguk függesztették fel védői tevékenységüket. A DK-s politikus ezzel ellentétben még az ügyvédi engedélyt két év után felfüggesztő ügyvédi kamarának is nekiment, fenyegetőzik és perel, miközben többször is világossá tette, hogy "a tudását nem tudják felfüggeszteni" és irodájuk a továbbiakban is ellátja megbízásaikat. Abból pedig bőven van, köszönhetően a baloldali polgármestereknek és vezető ellenzéki politikusoknak.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?