felszólalás
Jámbor Andrásnak meggyűlt a baja az olvasással is parlamenti felszólalásakor
„Hol vannak már a kilencvenes évek, amikor az első szabadon választott országgyűlésben éles vitákat vívtak egymással a nagyrészt több diplomával rendelkező képviselők, akik ráadásul javarészt fejből beszéltek?” – tehetné fel a kérdést Jámbor András legutóbbi parlamenti szereplése kapcsán az, aki végigkövette a magyar Országgyűlés munkáját az elmúlt 32 évben – írja a Mandiner.Tordai Bence a "SVÉD ÁLMOT", Csárdi a klímabérletet, Hiszékeny pedig az ostobaságot vitte szerdán a parlamentbe
Csökkentett létszámmal kezdte szerdai ülésnapját az Országgyűlés, többen is késtek az ülésről, Tordai Bence párbeszédes politikus előre meghirdetett napirend előtti felszólalására éppen csak be tudott esni, míg a momentumos országgyűlési képviselők látványosan késve ültek be helyükre, kezükben a pumpkin spice lattéval.Orbán Viktor az igazságügyminiszterről: Így harcol egy magyar amazon
Így harcol egy magyar amazon – reagált Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi portálon Varga Judit igazságügyi miniszter korábbi Facebook-posztjára, amelyben közzétette az Európai Parlamentben zajló, hazánk elleni koncepciós perre írt megszólalását, amelyet betiltottak.Varga Judit: A baloldali pártok az ítéletet megírták, a védőbeszédre már nem voltak kíváncsiak
Az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalára tette ki a beszédet, amelyet szeretett volna az Európai Parlamentben felolvasni és amit nem engedélyeztek. Varga Judit szerint a szöveget a magyar emberek és Magyarország védelmében szerette volna elmondani.Nem szólalhat fel Varga Judit az EP csütörtöki ülésén, amikor a magyar koronavírus-törvényről vitáznak
Nem szólalhat fel az Európai Parlament csütörtöki ülésén a magyar igazságügyi miniszter, amikor a magyar koronavírus-törvényről és a jogállamiság helyzetéről vitáznak – közölte az RTL Híradó kérdésére az EP szóvivője.Ajánljuk még