Pesti Srácok

Tordai Bence a "SVÉD ÁLMOT", Csárdi a klímabérletet, Hiszékeny pedig az ostobaságot vitte szerdán a parlamentbe

null

Csökkentett létszámmal kezdte szerdai ülésnapját az Országgyűlés, többen is késtek az ülésről, Tordai Bence párbeszédes politikus előre meghirdetett napirend előtti felszólalására éppen csak be tudott esni, míg a momentumos országgyűlési képviselők látványosan késve ültek be helyükre, kezükben a pumpkin spice lattéval.

Az első felszólaló kilenc után pár perccel Csárdi Antal volt, aki a klímabérlet bevezetését erőltette. Az LMP-s politikus szerint energiaválságban vagyunk, törekedni kell arra, hogy a függőségünk csökkenjen. Állítása szerint egy ökológiai válság küszöbén is vagyunk, amely sokáig velünk marad. Úgy fogalmazott, mindegy, hogy orosz kőolaj vagy amerikai palagáz, ezekről fokozatosan le kell válni, ugyanis a klímaváltozás már itt van; előrejelzések szerint a legmelegebb, legaszályosabb nyár van előttünk, ennél csak rosszabb lesz, ha nem kezdünk el zöldülni.

– fogalmazott az LMP-s politikus, aki szerint az embereket a tömegközlekedés irányába kell nevelni. Csárdi szerint a Németországban a minap bevezetett klímabérlet megfontolandó dolog; három hónapig próbaidőn kéne alkalmazni, majd nyitni kell róla egy társadalmi vitát. Közölte: az önkormányzatok ki vannak véreztetve, ezért a klímabérletet a központi költségvetésből kéne állni.

PestiSracok facebook image

Zöldülj, magyar

Válaszadásra Fürjes Balázs kapta meg a lehetőséget, aki szerint fontos kérdést és fontos témát vett elő az LMP-s politikus. Úgy fogalmazott, hogy a megújuló energia tekintetében van vita, a kormány a napenergiát részesíti előnyben, hiszen azt könnyebb tárolni. A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára válaszában kifejtette: a kormány nyitott a Németországban bevezetett klímabérlethez hasonló megoldásra, Palkovics László miniszter vezetésével, Vitézy Dávid államtitkárral már tanulmányozzák azt.

– közölte Fürjes Balázs.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Tordai, az elzöldült neokommancs

Tordai Bence következett ezután, aki a SVÉD ÁLOMRÓL delirált. A párbeszédes politikus szerint a skandináv országban kisebb a társadalmi egyenlőtlenség, nincs túlfogyasztás, fenntartható módon élnek és ez egy követendő példa. A zöld lepelbe bújt neokommancs képviselő a "Lagom" svéd szót tette felszólalásának középpontjába, amely a se nem túl sok, se nem túl kevés elvét jelenti. Úgy fogalmazott, hogy ez a zöld Magyarország víziója és érdemes lenne tanulni másoktól. Kritizálta, hogy itthon az a felfogás, hogy ami több, az jobb. Állítása szerint fenntarthatatlan a felhalmozás és elfogadhatatlan a szabályozatlan kapitalista logika. Kijelentette, hogy szükség van alapjövedelemre, ez számukra a legfontosabb pont. Természetesen nem maradhatott ki beszédéből egy kis mészároslőrincezés sem.

Tuzson Bence válaszát azzal kezdte, hogy Tordai Bence felszólalásaira sok mindent lehet mondani, de a mértékletességet nem, és reméli, hogy országgyűlési munkájára is jellemző lesz a mértékletesség. Az államtitkár kommunisztikusnak nevezte Tordai felszólalását, majd azzal folytatta, hogy az állam fő célja a közjó megteremtése, és hogy az emberek egyre jobban éljenek. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára kijelentette: a nyugati országokban többszörösére növekedtek az energiaárak, ami többek között a háborúval magyarázható, de benne van a hibás brüsszeli szankciós politika is. Tuzson Bence azt mondta, Magyarországnak rendkívül fontosak az alternatív energiaforrások, mint például a napenergia.

Jó reggelt, baloldal!

Hiszékeny Dezső, a XIII. kerület MSZP-s országgyűlési képviselője következett ezután, aki hosszan beszélt arról, hogy a rezsicsökkentés nem fenntartható, a választás előtt osztogatás volt, miközben erre gazdasági háttér nem volt és most "vissza kell szedni a rezsicsökkentés árát". Állítása szerint az extraprofitadóval ezt az emberektől szedik el, az embereket adóztatják. Felszólalását Jakab Péter kedvenc mondatával, a "fizessenek a gazdagokkal" zárta.

– kezdte válaszát Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, majd azzal folytatta, hogy Európa nehézségekkel küzd, kétszeresére nőtt az üzemanyag ára, itthon azonban sok minden olcsóbb, mint a nyugat-európai országokban. Az országgyűlési képviselő azzal a költői kérdéssel folytatta, hogy mi történt, vajon a baloldal elkezdte észrevenni, mi történik nyugaton. Rétvári Bence a nyugati szankciókat elhibázottnak titulálta, amelyek Európát sokkal inkább sújtják, mint Oroszországot. Úgy fogalmazott: hazánk érdeke, hogy a háború véget érjen, és várja, hogy a baloldal is csatlakozzon ehhez az állásponthoz, mert nem úgy tűnik, mintha ők ebben lennének érdekeltek, ugyanis ők fegyvert küldenének Ukrajnának.

– mondta Rétvári Bence, miközben Hiszékeny a telefonját nyomkodta. A KDNP-s politikus szerint a baloldal piaci árakkal terhelné a magyar családokat. Elhangzott már, hogy nem kell annyit fürdeni és mosni, elég szellőztetni; eközben a jobboldal a magyar családokat védi. A baloldal eltörölte, a jobboldal visszahozta a 13. havi nyugdíjat.

Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu