fenyegetési ügy
Csak panaszkodni mernek Baranyira az alávetettjei, szembemenni vele nem (Videó!)
Nagyon jól gondolja meg, hogyan szavaz, mert van vesztenivalója! – Szilágyi Zsolt jobbikos képviselő szerint ezt közölte vele Baranyi Krisztina kabinetfőnöke egy júliusi testületi ülésen. Az ügy nem ért itt véget, eseti bizottságot állítottak fel a kivizsgálására, a bizottság ülése pedig gyakorlatilag önmaga paródiájába fulladt. A gyanúba hozott Somlai János kabinetfőnök szerint ha ez fenyegetés volt, akkor már semmi határozottat nem lehet mondani a politikai egyeztetések során. A bizottságban ülő baloldali képviselők végül panaszkodtak egy sort a polgármester diktatórikus módszereire, de aztán becsicskulva megfúrták, hogy figyelmeztetést kapjon Baranyi izmozó bizalmasa. Legvégül kifejtették, hogy a képviselőknek fölösleges is bármiről dönteniük, hiszen senkit nem kötelezhetnek semmire, tulajdonképpen nincs is mozgásterük, csak javasolhatnak és tisztelettel kérhetnek. Rendhagyó demokráciaértelmezés Ferencvárosban, ahol a választott képviselők a szavazóik tudtára adták, hogy teljesen fölöslegesen választották be őket a testületbe. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.