fidesz
Gyurákovics Andrea a PestiSrácok.hu műsorában jelentette be, hogy ő lesz a Fidesz ferencvárosi polgármesterjelöltje – Mi kérdezünk
A PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában jelentette be Gyurákovics Andrea, a Fidesz IX. kerületi frakcióvezetője és kerületi elnöke, hogy Ferencvárosban ő lesz a Fidesz jelöltje és várhatóan a több, egymással hadakozó baloldali polgármester-aspiráns ellenfele. Gyurákovics a műsorban kifejtette, hogy az elmúlt négy és fél év katasztrofális volt a kerület szempontjából, hiszen hiába lett volna meg a forrás, a Baranyi Krisztina vezette szivárványkoalíció jóformán semmilyen eredményt nem ért el. Nemcsak a tudás, az akarat is hiányzott, a baloldali politikusok pedig végül olyan mértékben estek egymásnak, hogy szétszakadt a kerületet vezető koalíció: vélhetően Baranyi mellett egy jobbikos képviselő is indul, az MSZP, a DK és a Párbeszéd kihátrált Baranyi Krisztina mögül, és ki tudja, hogy milyen meglepetés várható még. A Fidesz polgármesterjelöltje kifejtette a PestiSrácok.hu-nak, hogy a ferencvárosi lakosok is érzékelik a káoszt, valamint Baranyi elzárkózását azoktól, akiket elvileg képviselni kellene, a túlárazott pályázatok, a folyamatos bírságok és az ötlettelen politika pedig érezteti hatását a kerületben. Projektként csak a szivárványos padot és a BLM-szobrot lehet megemlíteni, a bérházfelújítás csupán ígéret maradt, a belső marakodás pedig teljes anarchiába züllesztette a baloldali kerületvezetést, és megmutatta, hogy az a híres ellenzéki laboratórium valójában csupán rombolást, önzést és káoszt takar. Gyurákovics Andrea egy ütőképes, tenni akaró csapattal készül a június 9-i megmérettetésre, ahol eldől, hogy a jobb sorsra érdemes Ferencváros a további káoszt, vagy a látható fejlődést és gyarapodást választja-e. Nézzétek meg műsorunkat!Kunhalmi Magyar Péternek: a Fidesz tábora továbbra is egységes, meg sem érintette az, ami történik
Egy baloldali, szociáldemokrata pedig nem tud és nem is akar jobboldali kormányzást, hanem marad a bal, balközép oldalon, a szolidaritás, az igazságosság és a társadalmi különbségek radikális csökkentése oldalán – írta vasárnap Facebook-oldalán Kunhalmi Ágnes, aki részletesen reagált a Magyar Péter-jelenségre.Deutsch Tamás: győzelemre készülünk
Győzelemre készülnek a június 9-i európai parlamenti választáson és alázattal fordulnak az előttük álló feladatokhoz - mondta a Fidesz európai parlamenti (EP) listavezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.Menczer Tamás: Ha együtt vagyunk, nyerni fogunk (VIDEÓ!)
Menczer Tamás, a Fidesz új kommunikációs igazgatója egy videóban mondta el Orbán Viktor és a kormány sikerének a titkát. Kiemelte, hogy ők voltak azok, akik a migráció ellen elszőször felszólaltak, majd ugyanez történt a háború kapcsán is, de kimondták azt is, hogy a nyugdíjak értékét meg kell őrizni, az LMBTQ-propagandának pedig nem szabad helyet adni. Végül leszögezte, hogy most is vannak politikai kalandorok a palettán, de ha együtt vagyunk, nyerni fogunk.Menczer Tamás lett a Fidesz új kommunikációs igazgatója
Menczer Tamás veszi át Hollik Istvántól a Fidesz kommunikációs igazgatói feladatait. A külügyi államtitkár közösségi oldalán jelentette be a változást.Óbudai Fidesz Kiss Lászlóék korrupciós botrányáról: Az óbudaiaknak joguk van tudni az igazságot!
Bár Kiss László, DK-s polgármester frakciónk kezdeményezésére kénytelen volt rendkívüli testületi ülést összehívni az óbudai korrupciós botrány miatt, egyetlen kérdésre sem volt hajlandó érdemben válaszolni – olvasható az óbudai Fidesz közleményében.A Fidesz nem támogat semmilyen, a gazdák megélhetését veszélyeztető uniós javaslatot
A Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációja nem támogat és nem szavaz meg olyan javaslatot, amely veszélyezteti az európai gazdák megélhetését és a biztonságos és minőségi élelmiszer-termelést Európában – jelentette ki közös közleményben Győri Enikő és Schaller-Baross Ernő, a Fidesz két EP-képviselője csütörtökön.Ne fosztogassák tovább a pécsi közvagyont – üzente a város Fidesz-frakciója a balos vezetésnek
A pécsi Fidesz-frakció sajtóközleményben szólította fel a város baloldali polgármesterét, hogy hagyjon fel Pécs vagyonának fosztogatásával. Mint írták, a város polgármestere, Péterffy Attila Gyurcsány Ferenc tanítványa a közpénzek elherdálásának művészetében.Ajánljuk még

















