föld kisajátítás
Akitől még nem vették el a földjét, majd elveszik most – Hiába buktak le egész Európa előtt, Szlovákiában tovább zajlik a magyar földek kisajátítása
Hiába, hogy 2020-ban az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Szlovákiát, amiért a kollektív bűnösség elvét érvényesítve, a Beneš-dekrétumokra való hivatkozással próbálta elkobozni egy felvidéki magyar földjeit, ez nem rengette meg a szlovák állami gépezetet, amely állhatatos munkával ügyködik a magyarlakta vidékek földjeinek „konfiskálásán”. A Szlovák Földalap nemrégiben nyilvánosságra került jelentésre szerint az utóbbi években tömegével és kirívóan nagy értékben sajátított ki a szlovák állam földeket, mindezt kijavítandó adminisztrációs hibaként magyarázva. Az ügy pikantériája, hogy a Szlovák Földalapot korábban évekig a markában tartó Szlovák Nemzeti Párt képviselői még csak nem is ebbe, hanem a korrupcióba buktak bele. A felvidéki magyar pártokat tömörítő Szövetség - Összefogás Platform hétfői sajtótájékoztatóját követően Mózes Szabolcs úgy fogalmazott: ezeket a földeket most, a XXI. században kobozzák el a Beneš-dektétumok alapján, azaz, akitől valami oknál fogva nem vették el a földjeit annak idején, attól elveszik most. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.