Zavaros újmúlt-konferencián igyekezett kommunista múltját elhazudni az MSZP, pedig első elnökük korábban az MSZMP vezére voltPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 22. Szerdán az MSZP társelnökei, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre Baloldali Díjban részesítették a párt első elnökét, Nyers Rezsőt, a Magyar Szocialista Munkáspárt korábbi elnökét, aki annak felbomlása után az MSZP vezére lett. Az emlékkonferencia díszvendége Heinz Fischer egykori köztársasági elnök, az osztrák szociáldemokrácia máig meghatározó alakja volt.
Tovarisi, konyec! - Szocialista cégvarázslók a Hauszmann-palotábanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 január 3. Múltat hamisítani tudni kell - pláne, ha történész az illető. Rettenetesen kellemetlen azonban, ha mindez kiderül. A (Párt)Politikatörténeti Intézet vezetője így járt: éppen saját történetéről hazudik. Nemrég a cég igazgatója, a fekete öves szoci káder Földes György a Kúria november végén meghozott ítéletét is igyekezett ellentétes értelművé alakítani. Márpedig a jogerős ítélet világosan kimondta, amit e tényfeltáró riportban is bebizonyítunk: a Kossuth tér egyik legszebb épületét, a Hauszmann-palotát évtizedek óta bitorolja az MSZP-közeli kutatóintézet, amely a rendszerváltozás zűrzavarában az épülettel együtt megkaparintotta a Magyar Szocialista Munkáspárt és jogelődje történelmi jelentőségű dokumentumait is.
Rendszerszintű a kínzás és gyilkosság az ukrán hadseregben | Karantén Extra Magyar B. Tamással Karanténvlog július 15.
A zsebmessiás legalább ötven évre tervezi a jövőnket, lesz örök élet és tiszta levegő Karanténvlog augusztus 23.
Amíg mindenki elemez és okoskodik, addig Majka jót röhög és számolja a pénzecskéjét – Karanténvlog Karanténvlog
Annyira épül a Szeretetország, hogy Magyar Péter már nyíltan a jobboldaliak levadászásáról beszél – Karanténvlog Karanténvlog