földosztás
Ma is a kommunista pusztítást nyögi a magyar vidék
A vidék, illetve benne az Egyház, az arisztokrácia és a parasztság megtörését mutatta be a Terror Háza Múzeum podcastsorozata, a Korrajz legutóbbi adása. A kommunista diktatúra a régi Magyarország megtartó erőit zúzta le véglegesen a kényszerkollektivizálással. A kommunizmus hazai hatalomátvétele ezzel, a Kádár János belügyminisztersége alatt elindított, majd Kádár János diktatúrája idején befejezett folyamat keretében ment végbe, a hatását pedig máig érezzük, hiszen annak az összehangolt működésnek, stabilitásnak és természetközeliségnek a helyébe, amit elvett az országtól, azóta sem került semmi. A legkártékonyabb kommunista trükk és az azzal szembeni népi ellenállás történetét Ö. Kovács József történész mutatta be. Dobrev Klárából előbújt a kommunista: szerinte el kellene kobozni a földeket és újraosztani őket
„A föld azé, aki megműveli, és vissza fogjuk venni azoktól, akik azt csak ellopták a magyaroktól” – mondta Dobrev Klára a DK nyíregyházi rendezvényén, ahol Gyurcsány Ferenc feleségéből nyilvánvalóan kibújt a valódi énje, az igazi kommunista. Dobrev a rendezvényen arról beszélt, hogy a XIX. század vége, a XX. század eleje szinte a magyar mezőgazdaság virágkora volt, mert Magyarország volt Európa éléskamrája, de természetesen nem említette meg az 1945 utáni kommunista államosítást, a parasztság tönkretételét, a földek elvételét. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.