földrengés
Három földrengés rázta meg Isztambul környékét – lapunk főszerkesztőjének is menekülnie kellett (videó!)
Egymás után három földrengés rázta meg Isztambul környékét. Lapunk főszerkesztője éppen a török metropoliszban tartózkodott, aki telefonon elmesélte, hogyan élte meg a történteket.Száznegyven fölé emelkedett már a mianmari földrengés áldozatainak száma
Mianmarban legkevesebb 144 halottja van a délkelet-ázsiai térséget pénteken megrázó 7,7-es erősségű földrengésnek, a sérülteké pedig meghaladja a hétszázat - közölte első hivatalos tájékoztatásában a mianmari kormány.Földrengés volt Mór közelében
Mór városától 5 kilométerre délnyugatra 2,3-as magnitúdójú földrengés volt pénteken este 18 óra 9 perckor - tájékoztatta a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-t.Mesterséges intelligencia segít a nagyobb földrengések utáni mentésben Tokióban
Mesterséges intelligencia (MI) által irányított rendszert állítottak munkába Tokióban, amely a magasban elhelyezett kamerák képeit feldolgozva meggyorsítja a nagyobb földrengések okozta károk észlelését és elhárítását.Magyarországon is érezhető földrengés volt Romániában
Földrengés volt Romániában, Lugos várostól 36 kilométerre szombaton éjjel, magyarországi idő szerint 22:46 perckor - közölte a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.Földrengés volt a Balatonnál, több településen is érzékelte a lakosság
Földrengés volt a Somogy vármegyei Balatonkiliti határában kedden 23:27-kor – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel szerdára virradó éjszaka.Földrengés volt Nápoly térségében
Hétfőn este nyolc óra után tíz perccel 4,4-es erősségű földrengés volt a dél-olaszországi Nápolyban – közölte az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet (INGV).Földrengés volt New Yorkban (VIDEÓ)
Ritka földrengés rázta meg péntek reggel New York területét, megrázva a Nagy Alma, Connecticut és New Jersey egyes részeit. Az X közösségi oldalra felkerült néhány videó a történtekről.Évtizedek óta nem látott földrengés rázta meg Tajvant, négyen meghaltak (Videó)
Évtizedek óta a legerősebb földmozgás rázta meg Tajvant helyi idő szerint szerda reggel. Több épület megrongálódott, Japánban és a Fülöp-szigeteken cunamiriadót kellett elrendelni– számolt be a Time alapján a Magyar Nemzet. Négy ember meghalt, több tucatnyian megsebesültek a földrengés következtében.Ajánljuk még