fonyódi kolbászfesztivál
Találkozás egy régi szerelemmel – Kovács Kati-életműkoncert Fonyódon, február 10-én!
Minden idők egyik legnagyobb magyar énekesnője február 10-én, Fonyódon ad koncertet. Az elképesztő zenei élmény garantált! A Fonyódi Kolbászfesztivál változatos programkínálatát ugyanis Kovács Kati fellépése koronázza majd meg, a profi szervezésről a RockBalaton tulajdonosai gondoskodnak.Nagy sikere volt a tizenkettedik fonyódi kolbászfesztiválnak (VIDEÓ!)
Tizenkettedik alkalommal tartották meg Fonyódon a kolbászfesztivált, ami hatalmas népszerűségnek örvendett idén is. A kolbászok mellett balatoni borokat és sajtkülönlegességeket is lehetett kóstolni, az élő zene pedig garantálta a jó hangulatot. Már az első napon több mint kétezren látogattak el a fesztiválra, amiről Fonyód polgármestere számolt be stábunknak, ahogyan arról is, hogyan jött az ötlet, hogy kolbászfesztivált rendezzen a település. Az esemény főszervezőjétől pedig megtudtuk, hogy jótékonysági akciót is hirdettek: daganatos gyerekeknek gyűjtöttek a fesztiválon.Női testőrsége gyűrűjéből, a fonyódi fesztivál hívatlan vendégeként bizonygatta Kroó Zitának Márki-Zay, hogy igenis tiszteli a nőket (VIDEÓ!)
A mobil WC mellett talált helyet magának Márki-Zay Péter fonyódi alakulata a fonyódi kolbászfesztiválon. Habár a Balaton legnagyobb téli rendezvénye eddig mindig politikamentesen zajlott, most a polgármester kérése ellenére sem bírták ki a balosok, hogy ne rondítsanak a vidám fesztiválba. A miniszterelnök-jelölt érkezésekor rögtön kifogásolta, hogy miért nem Bohár Dániel kollégánk kérdezi, ami miatt kolléganőnkben – elmondása szerint – felvetődött: lehet, a baloldali jelöltnek általában problémája, ha nő kérdezi, hiszen már többször is tett dehonesztáló megjegyzéseket a hölgyekre, például, amikor Dobrev Klára eredményeit úgy dicsérte, hogy milyen kiváló teljesítmény ez tőle annak ellenére, hogy nő. Márki-Zay azonban felcsapott korábban grafológusnak is, hiszen a rossz helyesírásból azt szűrte le, hogy egy nő írt neki levelet. Márki-Zay Péterfi Judit dublőrhadseregéből kikiáltva mégis azt bizonygatta, hogy tiszteli a nőket, ami abban nyilvánul meg, hogy van három lánya és egy felesége, és szokott virágot adni a hölgyeknek nőnapkor. Az összefüggést mi sem értettük... Továbbá azt is megtudtuk, a baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint Novák Katalin az, aki nem tiszteli a nőket. Majd szimpatizánsai próbálták stábunkat távol tartani Márki-Zay Pétertől. Arra a kérdésre pedig, hogy nem probléma-e, hogy Hadházy Ákosnak nincs jogi végzettsége, miközben őt nevezné ki elszámoltatási biztosnak, azt felelte, hogy nem.Egy jó bohócműsor jöhet! – így várja a fonyódi polgármester a kolbászfesztivált megtrollkodó Márki-Zayt (videók)
Portálunk is beszámolt arról, hogy a Fonyódi Kolbászfesztivál közepén foglalt standot az aláírásgyűjtéshez a baloldal miniszterelnök-jelöltje, a vidékieket többször megalázó Márki-Zay Péter. A lépés egyértelmű provokáció a vidékieket többször becsmérlő baloldali politikus részéről. Hidvégi József, a település polgármestere videoüzenetben reagált az ellenzék elhibázott kampánylépésére.Elutasítják a vidékieket megsértő Márki-Zay provokációját a Fonyódi Kolbászfesztivál szervezői
A Fonyódi Kolbászfesztivál közepén foglalt standot az aláírásgyűjtéshez a baloldal miniszterelnök-jelöltje, a vidékieket többször megalázó Márki-Zay Péter. A helyszínválasztást megnyilvánulásai alapján nyilvánvaló provokációnak tekinthetjük a magát teljesen leépítő jelölttől, akinek nagyon úgy tűnik, hogy nincs más esélye pár szavazat összekuncsorgására, mint hogy "mártírt" csinál magából azzal, hogy kiprovokál magával szemben valamiféle atrocitást. Arról, hogy a baloldal vidékieket sértegető miniszterelnök-jelöltje Fonyódon is provokálni akar és vágyja a pofont, a szerdai Pesti galeriben is részletesen beszéltek Szarvas Szilveszterék. Nézze meg a fenti videót és iratkozzon fel a Pesti galeri Youtube-csatornájára is ITT. MZP kétségbeesett agitprop-kísérlete ellen a Fonyódi Kolbászfesztivál szervezői is felemelték szavukat, kiemelve: rendezvényük pártpolitika-mentes gasztrofesztivál, a politikai állásfoglalás pedig távol áll a rendezvény szellemiségétől. Az eseményen a Pesti TV stábja is ott lesz, helyszíni riporttal jelentkezünk az eseményről és MZP helyi kampányáról!Ajánljuk még













