forint
Megállt a forint szabadesése
Biztató értékek a 330-as euró-forint árfolyam után: reggel 323 forintba került egy euró, most 324,5 forintnál látszik stabilizálódni a magyar valuta.Boros Imre: A forintgyengülés még nem árt a gazdaságnak, a spekulánsok pedig könnyen ráfaraghatnak
A mostani forintgyengülés mögött részben világgazdasági folyamatok, részben a migránsügy miatti politikai bosszú áll - ennek a véleményének adott hangot Boros Imre közgazdász lapunknak nyilatkozva. Szerinte a Matolcsy György által vezetett jegybank helyesen teszi, hogy nem emel kamatot, mert azzal sokat ártana a magyar gazdaságnak.A Párbeszéd szerint a kormány nyer a forint gyengülésével
A Párbeszéd szerint az Orbán-kormányt azért nem érdekli a forint gyengülése, mert nyer rajta.A mostani forintgyengülésnek semmi köze a gazdaság teljesítményéhez - állítja Suppan Gergely
Az Európai Bizottság újabb eljárást kezdeményezett Magyarország ellen azzal az indokkal, hogy „megsérti a középtávú költségvetési hiánycélhoz való közeledés szabályait”. Ez időben egybeesik a forint elleni egyre intenzívebb támadásokkal. Két szakembertől, Boros Imre közgazdásztól és Suppan Gergely elemzőtől kértünk választ arra, hogy valójában mi történik? Minek köszönhetjük, hogy a fiókból előrángatott kissé érthetetlen szabály be nem tartásával vádolnak minket?Ajánljuk még














