fos
Krúbi szerint az ellenzék négyévente próbál "összehokizni valami fost"
Krúbi neve onnan lehet ismerős, hogy a Sziget Fesztiválra alaposan bevitte a politikát azzal, hogy a színpadon üvöltötte, hogy "mocskos fidesz", de úgy tűnik a másik oldalról sincsen túl jó véleménnyel. Korábban a baloldal egyik megmondó színészét, Noárt titulálta kellemetlen palinak, most pedig az ellenzék összeizzadt teljesítményét nevezte az ő szavaival élve "fosnak". Mindenesetre az általa most elmondottak alapján úgy tűnik jobban érti a politikát, mint a baloldal, aminek az interjút készítő Telex nem biztos, hogy örült.Mi a szankciók célja, ha nem az, hogy lenyomjuk az oroszokat? – Hardcore Hobbista
Josep Borrell és az unió külügyminiszterei – mínusz Szijjártó Péter – már úgy emlékeznek, hogy a szankcióknak nem is az volt a céljuk, hogy az általuk okozott gazdasági sokk jómodorra tanítsa az oroszokat és ezáltal közelebb kerüljünk a háború végéhez. A magyar külügyminiszter fel is tette a költői kérdést, hogy akkor mi volt a célja a szankciós rezsimnek. Nem kapott rá választ, de a Hobbista stábja jó úttörő módjára most is segít. Megfejtettük, hogy az önsanyargatás a cél, hiszen Európát a német evangélikusok vezénylik, azok pedig hisznek az eleve elrendelésben. Akkor is, ha már vallástalanok. És mivel bűnösök, mert tönkretették a klímát a nagy jólétükkel, és a gázvásárlással megteremtették a gonoszt keleten, ezért pokolra fognak jutni. És a túlvilági sorsnak elvilági jelei is vannak a protestánsok szerint, ezért nyomorúságos sorsra kell jutniuk már most.A felakasztott Pintér Sándor
Ha Bayer Zsolt fingik egyet, akkor a függetlenobjektív sajtó (FOS), háta mögött a teljes nemzetközi baloldallal, azonnal a gázkamrák magyarországi újranyitásával riogat. Ha a magyarországi baloldal a politikai ellenfeleik akasztásáról fantáziál, akkor nincs itt semmi látnivaló. Nem tiltakozik az Amnesty International. Síri csend. Tücsökciripelés.18 fok – Már megint hazudnak
Sima, egyszerű kijelentő mondat, magyar nyelven, alannyal és állítmánnyal. Mit állítunk? Hazudnak. Ki hazudik? A Függetlenobjektív Sajtó (a FOS). De hol van itt bármiféle újdonság? Valóban nincs. De most épp rólunk hazudnak. Mindjárt kitérünk rá, de nézzük először ezt a 18 fokot...Ajánljuk még