fosókörte
Nagy Feró még most sem békélt meg az SZDSZ régi kártékonyságával – És mi lesz a fosókörtével? (videó)
Péntek este Nagy Feró ismét formában volt a Karanténvlogban, ahol Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd társaságában őszintén elmondta negatív véleményét Göncz Árpád tevékenységéről, akit sokan piedesztálra emelnek a baloldalon. A "korszakváltó" MSZP is szóba került, ahol nagyokat nevettek a srácok, Feró pedig megpróbálta ugyancsak a vicces oldalát megtalálni a szocik szörnyűséges ostobaságának, de a pálinkafőzés és a fosókörte sem maradhatott ki a beszélgetésből. A Kossuth-díjas művész most sem hazudtolta meg magát: visszafogottan, de mégis szókimondóan adta önmagát, és végül az is kiderült, hogy hiába van kifordítva és befordítva az a bunda, néha még mindig pufajka, ahogy a Beatrice 1992-es Körtánc című dalában megénekelték Feróék. A milliárdos Dobrev Klára a közvagyonért aggódott, Nagy Ferótól ő is megkapta a magáét a Karanténvlogban (videó)
Rendhagyó műsorral jelentkezett a Karanténvlog, hiszen ma Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd vendége Nagy Feró volt, aki ugyan visszafogta magát, mégis teljesen őszintén és kendőzetlenül mondta el a véleményét a baloldal heti hülyeségeiről. A Karanténvlog foglalkozott a magát "korszakváltónak" nevező MSZP-vel, amely olyan friss arcokkal készül a kormányváltásra, mint Korózs Lajos és Gurmai Zita. A szocik közben ismét rászálltak a szabadstrandokra, most Agárdon parádéztak semmitmondó és hazug lózungjaikkal – a srácokkal ezt sem hagytuk szó nélkül. Közben megtudhattuk, hogy Feró továbbra sem szereti a kommunistákat, ebben pedig tovább erősítette Dobrev Klára gondolatsora, aki nyugodt szívvel képes volt a közvagyonnal példálózni, háta mögött a szemlőhegyi villával és Gyurcsány Ferenccel, valamint az átmentett vagyonukkal. A Karantén csapata nem felejtette el Kálmán Olgát sem, aki ismét a halott embereket használta fel kicsinyes politikai haszonszerzésre, a "függetlenobjektív" volt tévés ugyanis folyamatosan egyre mélyebbre süllyed. Végül a Momentum is górcső alá került, akik lakásmaffiáfól hadováltak, miközben a kormány az önkormányzati lakásokat bérlő lakókat próbálja megvédeni egy törvényjavaslattal. A péntek esti Karanténvlog ismét hozta a formáját, Nagy Feró pedig szókimondó gondolataival csatlakozott Szabó Gergőékhez, akik a nagy elemzések és némi idegeskedés mellett most sem felejtettek el nevetni. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után