főügyészség
Zelenszkij próbálja elkenni a korrupciós botrányt
A háború kitörése óta az ukrán korrupció jobban virágzik, mint valaha, és ha a kormányukon múlik, ez nem is fog változni. Zelenszkij midössze látszatintézkedésekkel igyekszik megnyugtatni a Nyugatot.Letartóztatták Szilágyi István fiát, akit apja megölésével gyanúsítanak
Vasárnap reggel a saját fia gyilkolhatta meg brutális kegyetlenséggel a 82 éves Szilágyi Istvánt, aki a Vígszínház, a MAFILM és a győri Nemzeti Színház egykori színésze volt. A színművész megölésének ügyében az ügyészség indítványa alapján letartóztatták a gyanúsítottat, a művész 49 éves fiát.Rendkívüli ülésen tárgyalja az Országgyűlés a bírák fizetésének emeléséről szóló javaslatot
Rendkívüli ülést tart ma az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére, hogy határozzon arról a jogszabályról, amelyet a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a törvényhozásnak, és amelynek újbóli elfogadása rendezheti a bírók és az ügyészek fizetésemelését – írja a Hír TV.Az igazságügyi bizottság támogatta Polt Péter és Darák Péter beszámolóját
Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága támogatta Polt Péter legfőbb ügyész és Darák Péter kúriai elnök 2018. évről szóló beszámolójának elfogadását szerdán. Polt Péter meghallgatásán hangsúlyozta, hogy az ügyészség tavaly a jelentős jogszabály változások ellenére is kiváló munkát végzett. A 2018-ban életbe lépett új büntetőeljárási törvény szélesebb jogkört, nagyobb terhet és felelősséget adott az ügyészségnek, amely ennek a kihívásnak képes volt megfelelni. Az új szabályozás miatt nehéz a statisztikai összehasonlítás, de a fő számokat tekintve megállapítható, hogy folytatódott a regisztrált bűncselekmények számának csökkenése.Súlyosbításért fellebbezett az ügyészség a reptéri vesztegetés ügyében
Két vádlott, köztük egy, a médiából ismert zenész terhére, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért jelentett be fellebbezést az ügyészség a reptéri vesztegetés ügyében - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.Főügyészség: Közérdekű munkára ítéltek 11 garázdasággal vádolt civilt
Garázdaság és rongálás miatt ítélt közérdekű munkára a Pesti Központi Kerületi Bíróság 11 aktivistát, akik tavaly nyáron, illetve idén tavasszal tiltakoztak a Liget felújítása ellen - tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben pénteken.Az elmúlt évtizedek legjobb szakmai eredményét érte el Heves Megyei Főügyészség
A Heves Megyei Főügyészség a 2017. évben több tekintetben és területen is kiemelkedő színvonalú munkát végzett, mellyel a statisztikai mutatók tanúsága szerint az utóbbi évek, sőt, évtizedek legjobb szakmai eredményét érte el – jelentette ki dr. Szalóki Zoltán főügyész csütörtökön évértékelő beszédében.Ajánljuk még