Pesti Srácok

Letartóztatták Szilágyi István fiát, akit apja megölésével gyanúsítanak

null

Vasárnap reggel a saját fia gyilkolhatta meg brutális kegyetlenséggel a 82 éves Szilágyi Istvánt, aki a Vígszínház, a MAFILM és a győri Nemzeti Színház egykori színésze volt. A színművész megölésének ügyében az ügyészség indítványa alapján letartóztatták a gyanúsítottat, a művész 49 éves fiát.

Portálunk már beszámolt róla, hogy a színészt, a gyanú szerint 49 éves fia, Péter verte halálra egy kalapáccsal vasárnap reggel a XVII. kerületi otthonukban.

- derül ki Fővárosi Főügyészség friss közleményéből.

PestiSracok facebook image

Mint írták, a megalapozott gyanú szerint a 49 éves férfi 2020. május 3-án a reggeli órákban, a XVII. kerületi otthonában test szerte – részben egy kalapáccsal – bántalmazta az édesapját, az országosan ismert színművészt, aki emiatt életét vesztette -részletezi a szörnyű tettet a közlemény. A Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogta a férfit, akit a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatott ki, és előterjesztést tett a letartóztatására. A Fővárosi Főügyészség – a terhelt eljárásbeli jelenlétének és a bizonyítás zavartalanságának biztosítása, valamint a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében – indítványt tett a gyanúsított letartóztatására.

- derül ki a fővárosi főügyész, Ibolya Tibor által jegyzett közleményből.

A bíróságra IEMI-ből vitték a gyanúsítottat. Úgy tudjuk, Szilágyi Péter a nyomozási bíró előtt pusztán annyit mondott, hogy ő "csak védekezett", ennél többet nem akart elárulni.


Forrás: Fővárosi Főügyészség/Fotó Wikipédia

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.