fővárosi főügyészség
Lejáratásba kezdett, de vádemelésbe futott bele a tarháló Index újságírója
Különleges személyes adattal visszaélés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az Index egyik újságírója ellen, aki a portál egyik cikkében úgy írt Natalie Contessa af Sandebergről, hogy azzal nyilvánosságra hozta a nő bizalmas adatait, jelentős érdeksérelmet okozva ezzel a sértettnek. Sandeberg volt az, aki korábban az M1 tévécsatornának adott interjújában beszámolt a Svédországban a migránsok tömeges inváziója miatt kialakult tarthatatlan állapotokról és a svéd hatóságok képmutató hozzáállásáról. A hölgy ellen átfogó lejárató kampányba kezdett tavasszal az Index, amely jól illeszkedik a manapság egyebek mellett tarhálásra szakosodott portál a migráció problémáját minden szinten tagadó, bagatellizáló koncepciójához.Rendőrnek adták ki magukat, hogy megszerezzék a marihuánát
A négy férfi rendőrnek adta ki magát, majd házkutatást színleltek azért, hogy így szerezzék meg az I. kerületi lakásban és egy közeli mélygarázsban parkoló gépkocsiban tartott kábítószert.Koszovóból csempészték és Magyarországon terítették a kábítószert - vádat emeltek a szerb, afgán-magyar bűnbanda ellen
A Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és pénzmosás bűntette miatt emelt vádat egy Magyarországon üzletszerűen elkövetett embercsempészés miatt már elítélt, emiatt szökésben lévő szerb állampolgárral és afgán származású, magyar állampolgár társával szemben, akik Szerbiából, illetve Koszovóból juttattak jelentős mennyiségű kábítószert Magyarországra, majd az így elért nyereséget pénzátutalással visszajuttatták Koszovóba - közölte a Fővárosi Főügyészség.Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy budapesti ügyvéd ellen bennfentes kereskedelem miatt
A vád szerint az ügyvéd egy végrehajtási eljárásban jutott hozzá olyan lényeges piaci információhoz, amely felhasználásával ezután az értéktőzsdén jelentős hasznot realizált. A vádlott egy végrehajtási eljárásban az egyik hitelező gazdasági társaság jogi képviselőjeként járt el, és ennek során bennfentes információhoz jutott a Budapesti Értéktőzsdén.Hízik a Quaestor-gömböc, további ellopott milliárdok miatt emeltek vádat
Több mint kétmilliárd forinttal károsította meg ügyfeleit a Quaestor-ügy nyolc terheltje, akik ellen csütörtökön nyújtott be újabb vádiratot a Fővárosi Főügyészség. Az újabb bűncselekmény vizsgálatát várhatóan egyesítik a már bírósági szakban lévő alapüggyel.Quaestor-ügy: új védőt fogadtak fel Tarsolyék, színre lépett a lódító Magyar Nemzet
Cáfolta a Fővárosi Főügyészség a Magyar Nemzet szerdán megjelent cikkének állításait, amelyek szerint megmenthetők lettek volna az egyik legnagyobb hazai brókerbotrány, a Quaestor-ügy károsultjai. Simicska Lajos lapja egyebek mellett azt közölte, hogy a cég bedőlése előtt annak számláin volt elég fedezet ahhoz, hogy kisbefektetőik vagyona ne kerüljön veszélybe. Az ügyészség szerint a Magyar Nemzet állításai nem tényszerűek, és ellentmondásosak, mivel a bizonyítékokkal alátámasztott vádirat tartalmazza, hogy a cégcsoport a fenti időszakban már fizetésképtelen volt – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Ibolya Tibor fővárosi főügyész.Természetfeletti erőktől várták a befektetők pénzének megtérülését a Quaestornál
Az alapügytől korábban elkülönített, pénzmosás bűntette miatt jelenleg még nyomozati szakban folyamatban lévő bűnügyben új bizonyítékokat sikerült felderíteni azzal kapcsolatban, hogy a vállalat vezetői hogyan, milyen módszerek alapján hozták a pénzügyi döntéseket. Ezen újabb bizonyítékok szerint, a cégcsoport korábbi vezetői – köztük az alapügy vádlottjai – a befektetők pénzének a megtérülését nem az üzleti tervek szerint végzett gazdasági tevékenység eredményétől, hanem részben a természetfeletti erők beavatkozásától, így például hindu tűzszertartástól várták, illetve ezek révén remélték a leleplezés elkerülését is - írja az ugyeszseg.hu oldalra feltöltött közleményében a Fővárosi Főügyészség.Újabb büntetőeljárás elé nézhet a nőveréssel vádolt Juhász Péter
Feljelentés-kiegészítést rendelt el a Fővárosi Főügyészség annak a beadványnak az ügyében, amely Juhász Péter, az Együtt elnöke ellen érkezett, miután kitudódott, hogy súlyosan bántalmazta korábbi élettársát. A Juhász által állítólag elkövetett erőszak vizsgálatában a Budapesti Rendőr-főkapitányság jár el.Ajánljuk még

















