francia kormány
Nemi erőszak vádja miatt nyomoznak az új Macron-kormány női minisztere ellen
Alig alakult meg az új francia kormány, máris botrányba keveredett az egyik frissen kinevezett miniszter. Az ügyészség nemi erőszak gyanúja miatt indított Chrysoula Zacharopoulou ellen, aki politikai karrierje előtt nőgyógyászként dolgozott. A beszámolók szerint a panaszok szakmai tevékenységéhez kapcsolódtak.Nemi erőszakkal vádolják Macron egyik új miniszterét
Nemi erőszakkal vádolja két nő is Emmanuel Macron francia elnök új kormányának egyik új miniszterét, az eddig a konzervatív Köztársaságiak színeiben politizáló Damien Abadot, aki azt állítja, hogy testi fogyatékossága miatt fizikailag sem lenne képes elkövetni a bűncselekményt.Jobbközép miniszterelnöke lett Franciaországnak
Jean Castex, 55 éves jobbközép politikust nevezte ki új kormányfőnek Emmanuel Macron francia köztársasági elnök az Élysée-palota pénteki bejelentése szerint – számolt be a Magyar Nemzet.Lemondott a teljes francia kormány
Lemondott posztjáról a francia miniszterelnök, Édouard Philippe, és vele távozott a teljes francia kormány – írja a Le Monde. A leköszönő miniszterelnök az ügyvitelben ugyanakkor továbbra is részt vesz mindaddig, amíg az új kormány fel nem áll. Philippe döntésének hátterében vélhetően a tervezett kormányzati átszervezés állhat.Feljelentették a francia kormány tagjait egészségügyi dolgozók – A rendőrök sztrájkkal fenyegetnek
Hat feljelentést tettek eddig a francia kormány tagjai ellen a koronavírus-járvány kezelésének állítólagos elégtelensége miatt egészségügyi dolgozók – tudatták csütörtökön francia igazságügyi források. A rendőrszakszervezetek pedig azzal fenyegetnek, hogy egészségügyi maszk hiányában felfüggesztik a kijárási korlátozások betartásának ellenőrzését, amelyet jelenleg mintegy 100 ezer rendőr és csendőr végez az utcákon.Ajánljuk még