Pesti Srácok

A francia belügyminiszter szerint jobb integrációra és hatékonyabb kitoloncolási eljárásra van szükségük

null

Egy új bevándorlási törvénytervezetet mutatott be kedden a francia kormány a nemzetgyűlésnek azzal a céllal, hogy az Emmanuel Macron államfő által meghirdetett határozottság és humánum jegyében konszenzust találjon az ellenzéki pártokkal a kérdésben. A javaslatot szavazás nélküli vitára bocsátotta a kormány, a végleges változatról a jövő év elején szavaznak a képviselők. Ez a 29. bevándorlási törvénytervezet Franciaországban az elmúlt négy évtizedben.

A kormány – amelyet a jobboldal engedékenységgel vádol, miközben a baloldal a jobboldalról érkezett Gérald Darmanin belügyminisztert túlságosan keményvonalasnak tartja – a politikai egyensúlyt kívánja megtalálni az új törvénnyel. A javaslat két lényeges intézkedést tartalmaz: hatékonyabb fellépést a kitoloncolások végrehajtására a kiutasított külföldi állampolgárok esetében, illetve hatékonyabb társadalmi integrációt a menekültek és mindazok számára, akik Franciaországban maradhatnak. Ez utóbbi részeként a kormány a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban jelenleg feketén dolgozó külföldiek helyzetét legalizálná, azaz munkavállalási és tartózkodási engedélyt adna számukra.

– hangsúlyozta kedden a francia belügyminiszter a France Info hírrádióban, majd azzal folytatta: szükségük van azokra, akik dolgoznak, de azokra nem, akik csak zsákmányolnak.

PestiSracok facebook image

– vélte Emmanuel Macron a Le Parisien című francia napilapban hétvégén megjelent interjúban. A menedékkérők jogainak csorbításától tartva mintegy 15 jogvédő szervezet a vita idejére tiltakozást szervezett a nemzetgyűlés elé a kormány szerintük ellenséges migrációs politikája ellen.

– szögezte le vitaindító beszédében Élisabeth Borne miniszterelnök, ugyanakkor hozzátette: a zéró bevándorlás sem nem kívánatos, sem nem lehetséges. A jobboldali ellenzék szerint a nem eléggé szigorú javaslat a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban tervezett újfajta tartózkodási engedéllyel tömegesen legalizálná a jelenleg az országban illegálisan tartózkodó bevándorlókat. A kormány jelezte, hogy kész a megoldás feltételeiről vitát nyitni.

A francia statisztikai hivatal, az INSEE adatai szerint 2021-ben 7 millió bevándorló élt Franciaországban, amely a teljes lakosság 10,3 százalékának felel meg. Közülük 2,5 millióan, 36 százalékuk az országba érkezése óta kérte és megkapta a francia állampolgárságot.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.